Paprikás rizses hús Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg hosszúszemű rizs, 40 dkg főtt sertéshús, 1 kis fej vöröshagyma, 3 paradicsom, 2 ek. olaj, 7,5 dl tyúkhúsleves kockából, 1 zöld színű paprika, bors, só
Elkészítése:
A paradicsomokat meghámozzuk, húsukat felkockázzuk.
A paprikát kicsumázzuk, húsát kockára vágjuk.
A kis kockákra vágott húst megpirítjuk az olajban, majd hozzáadjuk a rizst és az apróra vágott hagymát. Néhány percig együtt pároljuk. Felöntjük a meleg húslevessel, beletesszük a paprikát és a paradicsomot.
Sóval, borssal fűszerezzük, és lefedve addig főzzük, míg minden leve elfő.
Mantovai hústekercs Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sertéscomb, só, bors, 10 dkg mortadella, 10 dkg ementáli sajt, 10 dkg túró, 1 háromszögsajt, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl olaj, 3 dkg vaj, 2 dl fehérbor, 2 dkg paradicsompüré, leveskocka
Elkészítése:
A túrót összekeverjük a háromszögsajttal és a felaprított petrezselyemmel.
A húst kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, mindegyik szeletre teszünk egy-egy szelet mortadellát és sajtot, megkenjük a túróval, majd óvatosan feltekerjük, vigyázva, hogy ne folyjon ki a töltelék, és megkötjük cérnával.
Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat és a vajat, erős tűzön hirtelen, minden oldalán megpirítjuk a hústekercseket, felöntjük a borral és felfőzzük.
Kevés forró vízben feloldjuk a leveskockát és a paradicsompürét, majd a húsra öntjük.
Alacsonyabb hőfokra kapcsolunk, majd a serpenyőt lefedve puhulásig pároljuk a hústekercseket.
Tálalás előtt eltávolítjuk a cérnát, leöntjük a paradicsomos mártással, és burgonyás krokettel, valamint párolt rizzsel körítve adjuk asztalra.
,
Paradicsomos burgonyakrémleves 2 Hozzávalók: 30 dkg tisztított, szétfövő burgonya, fél liter paradicsom ivólé, 1 csokor zellerzöld, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 kis fej vöröshagyma, ízlés szerint só, kevés cukor, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 evőkanál olaj, 5 dkg cérnametélt, 1 dl tejföl, a díszítéshez 4 db kicsi, kemény paradicsom
Elkészítés:
A meghámozott, apróra darabolt burgonyát fél liter vízbe teszem. Megsózom, megborsozom, hozzárakom az ugyancsak meghámozott, negyedekbe vágott vöröshagymát és puhára főzöm. Ezután hagyom kissé kihűlni, majd az egészet péppé zúzom.
A fazékba visszaöntve simára keverem a tejföllel és a paradicsomlével, meg a megmosott, lecsöpögtetett és finomra vágott zöldfűszerek felével. Felforralva öt percig főzöm, közben folyamatosan kevergetem.
Amíg a leves fő, a cérnametéltet a szokásos módon, sós vízben megfőzöm, meleg vízzel leöblítem, és olajra szedve jól összekeverem. A leveses tányérokban elosztom. Rászórom a maradék apróra vágott zöldfűszereket és rámerem a tűzforró levest.
A megmosott paradicsomokat felnégyelem, és a leves tetejére fektetem.
Túrós-kapros zöldbabpite Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg zöldbab, 1-2 szál zellerzöld, só; a tésztához: 6 tojás, 25 dkg margarin, 1 csokor kapor, 25 dkg túró, 1/2 tasak sütőpor, 40 dkg liszt; a tetejére: 2 ek. zsemlemorzsa, 2 ek. reszelt sajt
Elkészítése:
A zöldbabot megtisztítjuk és 1 centis darabokra vágjuk. A zellerzölddel ízesített lobogva forró, sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük.
A tésztához a tojások sárgáját a puha margarinnal habosra keverjük, hozzáadjuk a finomra aprított kaprot, az áttört túrót, a kemény habbá vert tojásfehérjéket, és kissé megsózzuk.
A sütőporral elkevert lisztet apránként óvatosan beledolgozzuk, vigyázva, hogy a tojáshabot ne törjük össze.
A tepsit olajjal kikenjük, beleöntjük a tésztát és megszórjuk zsemlemorzsával. A zöldbabot egyenletesen elterítjük rajta. Közepesen meleg sütőben szép pirosra sütjük.
A forró pitét reszelt sajttal megszórjuk, 5 percig állni hagyjuk, és csak azután vágjuk kockákra. Melegen tálaljuk.
,
Mazsolás-diós almás szelet Hozzávalók az omlós tésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg vaj/margarin, 10 dkg porcukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1 csipet só, 1 citrom reszelt héja, 1 tojássárgája, 2 ek. tejföl; a "rakományhoz": 5 dkg mazsola, 8 kisebb savanykás alma (1,2-1,5 kg), 1 citrom leve, 10 dkg vaj/margarin, 5 dkg dió, 20-22 babapiskóta; az öntethez: 2 tojás+2 tojássárgája, 4 dkg cukor, 2 púpos ek. vaníliás pudingpor (3 dkg), 4 dl tejszín, 1 citrom reszelt héja, 1 tasak színtelen tortabevonó zselé, 2 ek. (alma)pálinka
Elkészítése:
Az omlós tésztához gyúródeszkára szitáljuk a lisztet, beledolgozzuk a felaprózott margarint, hozzáadjuk a kétféle cukrot, a sót, a citromhéjat, a tojássárgáját és a tejföl, majd összegyúrjuk. Cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, és a hűtőben legalább 1 órán át pihentetjük.
Az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, magházukat eltávolítjuk, megkenjük a citrom levével.
Egy 25x35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztát a tepsinél valamivel nagyobb lappá nyújtjuk és beleterítjük, széleit 2-3 cm magasan a tepsi oldalára nyomkodjuk, alját villával megszurkáljuk, és befedjük a babapiskótákkal.
A fél almák domborulatát fél cm-ként mélyen bevagdossuk, és a babapiskóták tetejére sorakoztatjuk. A közökbe szórjuk a mazsolát és a durvára vágott diót, az almák tetejét pedig meglocsoljuk az olvasztott vajjal.
Az öntethez simára keverjük a tojásokat és a tojássárgákat a cukorral, a pudingporral, a tejszínnel és a reszelt citromhéjjal. Az almák tetejére öntjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben középső bordamagasságon 50-60 percig sütjük.
A zseléporból a tasakon olvasható utasítás szerint elkészítjük a tortabevonót, hozzáadjuk a pálinkát, bevonjuk vele a kihűlt sütemény tetejét, és hagyjuk egészen megkötni.
Kolbászos-pórés rizs Hozzávalók 4 személyre: 2 szál póréhagyma, 4 ek. olaj, 35 dkg lecsókolbász, 30 dkg rizs, 5 dl víz, 1 paprika, 5 dkg reszelt sajt, só, bors
Elkészítése:
A rizst megmossuk és 25 percre beáztatjuk.
A megtisztított póréhagymát hosszában kettévágjuk, vékonyan felszeleteljük és megfonnyasztjuk az olajon.
Rádobjuk a 2 centi vastag karikákra vágott kolbászt és lefedve 3-4 percig pároljuk.
Hozzáadjuk a rizst, pár percnyi összemelegítés után felöntjük a vízzel, sózzuk, borsozzuk, és nagy lángon fedő nélkül felforraljuk.
Belekarikázzuk a paprikát, lefedjük, és kis lángon 20 percig pároljuk.
Tálaláskor megszórjuk a reszelt sajttal.
Böllérmáj Hozzávalók 4 személyre: 40-40 dkg sertéscomb és kicsontozott sertéstarja, 20 dkg sertésmáj, 4 nagy fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 4-5 ek. olaj, só, bors, pirospaprika
Elkészítése:
A hagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk, majd a szintén megtisztított, apróra vágott fokhagymát is hozzáadjuk. Borssal, pirospaprikával megszórjuk, de sózni egyelőre nem kell.
A combot és a tarját 2 centis kockákra vágjuk, és a hagymás olajon, lefedve, mindig csak egy kevés vizet öntve alá - szinte a saját levében - megpároljuk.
Amikor a hús már majdnem puha, a hosszú csíkokra vágott májat is hozzáadjuk, és együtt még 10-15 percig sütjük. Csak ekkor sózzuk meg, és fedő nélkül, néhány perces pirítás után tálaljuk.
Igazi disznótoros étel.
, ,
Paradicsomos krumplifőzelék Hozzávalók: 50 dkg burgonya, só, 5 dkg zsír, 4 dl paradicsom, 4 dkg liszt, 3 dkg cukor
Elkészítés:
A vékony karikákra vágott és jól megmosott burgonyát annyi vízzel tesszük fel főni, hogy a burgonyát elfedje.
Zsírból és lisztből paradicsommal feleresztett, világosbarnára pirított rántást készítünk, amelyet a puhára főzött burgonyához keverünk.
Ezután sóval és cukorral ízesítjük, ismét felforraljuk.
Sonkával töltött zeller tejfölben sütve Hozzávalók 4 személyre: 4 db lehetőleg egyforma zeller (60 dkg), 20 dkg főtt, füstölt sonka, 8 dkg sajt, 4 dl tejföl, 5 dkg vaj, curry, só
Elkészítése:
A zellert meghámozzuk és sós vízben puhára főzzük. Amikor kihűltek, karalábévájóval kifúrjuk úgy, hogy tölthetők legyenek.
A zellerek kivájt részét apróra vágjuk, majd összekeverjük a darált sonkával, a reszelt sajttal és 1 deci tejföllel. Sóval és kevés curryvel ízesítjük.
A kész tölteléket a zellerekbe töltjük. Lábosba rakjuk, ráöntjük az olvasztott vajat és a tejfölt, majd a sütőben megsütjük.
Krumplis lepény Hozzávalók (1 tepsihez) a kelt tésztához: 50 dkg liszt, 2-3 dkg élesztő, 1-2 tojás, kevés zsír, 2 dl tej, kevés cukor; a töltelékhez: 60 dkg burgonya, 1 dl tejföl, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 tojás; a kenéshez: dl tejföl, 1 tojássárgája
Elkészítése:
A szokásos módon kelt tésztát készítünk, melyet a tepsi aljára fektetünk.
A töltelékhez megfőzzük, majd megtisztítjuk a burgonyát. Krumplinyomón áttörjük. Összekeverjük a tejföllel, a cukorral,, a vaníliás cukorral és a tojással. (Ne legyen túl lágy, mert eláztatja a tésztát!) A masszát a kelt tésztára simítjuk. Tetejét megkenjük a tejfölből és tojássárgájából készült keverékkel.
Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.
 Hagyományos palóc étel.
,
|