Velő tojással 2 Hozzávalók 4 személyre: 2 db sertésvelő, 4 tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, só, őrölt bors, 1 ek. olaj
Elkészítése:
A velőt langyos vízbe tesszük, hártyáját lehúzzuk, és kockákra vágjuk.
Az olajban halványra pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd rátesszük a velőt, és erős lángon, állandóan keverve, néhány percig sütjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, s végül ráöntjük a felvert tojásokat. Addig hagyjuk a tűzön - állandó keverés mellett -, amíg rántottaszerűen összeáll.
Tört burgonyával és savanyúsággal kínáljuk.
Mandarinlekvár Hozzávalók: 1 kg mandarin, 50 dkg alma, 3 citrom, 1-2 ek. rum, 40 dkg kristálycukor
Elkészítése:
A magjától megtisztított, hámozott mandarint a darabokra vagdalt, hámozatlan almával, a citromok kifacsart levével, a rummal és nagyon kevés vízzel addig főzzük, amíg az alma könnyen áttörhető lesz.
1-2 mandarin héját sokszor váltott vízben szintén puhára főzzük; minden vizet csak egyszer hagyunk felforrni. Ezt is áttörjük a gyümölccsel együtt. Az áttört lekvárt újra tűzre tesszük, és mikor forrni kezd, belevegyítjük a cukrot. Állandóan kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik.
Üvegekbe töltjük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd rumba mártott celofánt borítunk a tetejére és lezárjuk.
Finn halleves Hozzávalók: burgonya, tengeri hal, tej, liszt, só, citromlé, kapor, tojássárgája
Elkészítése:
A burgonyát meghámozzuk és kockákra vágjuk. Enyhén sós vízben félig megfőzzük, majd hozzáadjuk az apróra darabolt halat és kb. 15 percig együtt forraljuk.
Ezután 1 evőkanál lisztet 1/2 liter tejjel simára dolgozunk és állandó keverés mellett a leveshez adjuk. Sóval, citromlével és finomra vágott kaporral ízesítjük. Jól átforraljuk.
Tálaláskor a tányérba 1 tojássárgáját ütünk, és erre merjük a forró levest.
,
Fokhagymás göngyölt hús Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sertéslapocka vagy 4 csirkemell(filé), 1 doboz paradicsompüré, 1 ek. mustár, vöröshagyma, fokhagyma, só, őrölt bors, babérlevélpor, 2 ek. olaj
Elkészítése:
Vékonyra kiverünk nyolc szelet sertéslapockát, vagy négy kicsontozott, lebőrözött csirkemellet, amiből nyolc hússzeletet vágtunk.
Féldoboznyi paradicsompürét egy evőkanál mustárral simára keverünk, és sóval, őrölt borssal meg babérlevélporral fűszerezzük. A hússzeletek egyik felére kenjük, és erre karikákra vágott vöröshagymát meg nagyon vékonyra szelt fokhagymát terítünk. A húst megkent felével befelé összegöngyöljük, és fogpiszkálóval vagy hústűvel megtűzzük. Két evőkanál olajon körös-körül fehéredésig sütjük, majd egy kevés vizet öntünk alá. A levébe keverjük a maradék féldoboznyi paradicsompürét, meg 2-3 gerezd tört fokhagymát. Kissé megsózzuk, és fedő alatt, a levében időnként megforgatva puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, mindig csak egy kevés vizet öntünk utána, hogy csak sűrű mártása legyen a végén.
Sós vízben főtt spagettivel, vagy párolt rizzsel kínáljuk.
,
Borjúláb rántva Hozzávalók: borjúláb, leveszöldség, só, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj
Elkészítése:
Megtisztított és megperzselt borjúlábat sós, zöldséges vízben puhára főzünk, s amikor megpuhult, akkor csontjáról egy darabban leválasztjuk és hagyjuk kihűlni. Ezután megsózzuk, majd lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába mártva forró olajban világosbarnára sütjük.
Tartármártással, fejes salátával tálaljuk.
Mandulás kekszgolyók Hozzávalók: darált keksz, mandulaesszencia, lekvár, kakaópor, porcukor, meggy(befőtt)
Elkészítése:
A darált kekszet mandulaesszenciával, lekvárral, porcukorral, kakaóporral alaposan összegyúrjuk. Az így kapott masszából golyókat formázunk, mindegyik közepébe egy-egy szem magozott meggyet rejtünk.
Burgonyás-sajtos ropogós Hozzávalók 2 személyre: 1 db nagy burgonya, 1/2 csomag friss leveles tészta, 5 dkg brindza, 5 dkg balkáni sós sajt, 1/2 fej lilahagyma, 1 ek. joghurt, 1 kk. szárított petrezselyem, 1/2 kk. őrölt zöld kardamom, 1 ek. hidegen sajtolt olívaolaj, 1 kk. tengeri só; az öntethez: 1 kk. borsikafű, 1 kk. bazsalikom, 1 kk. szárított zsálya, 1/2 kk. őrölt fehérbors, 1/2 kk. tengeri só, 1 dl hidegen sajtolt olívaolaj
Elkészítése:
A burgonyát megmossuk és milliméteres karikákra szeleteljük. Sós, forró vízben 5 percig főzzük.
Míg fő a burgonya, elkészítjük az öntetet. Egy mozsárban összetörjük a fűszereket, felöntjük az olajjal, jól elkeverjük, és a felét a tésztára kenjük. A tésztával kibélelünk egy kisebb tepsit.
A burgonyát leszűrjük, és egyenként a tésztára rakjuk úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást. Felkarikázzuk a lilahagymát, és a burgonya tetejére tesszük.
Egy edényben elkeverjük a brindzát a sajttal és a joghurttal, hozzáadjuk a petrezselymet és a zöld kardamomot is, majd az egészet egyenletesen elosztjuk a burgonyán. Előmelegített sütőben (180 °C) 25 percig sütjük.
Miután kisült a ropogós, a maradék öntetet is ráöntjük, és azonnal fogyasztjuk.
Cukrozott narancshéj 2 Hozzávalók: narancs, cukor
Elkészítése:
A narancs sárga héját a fehér bundával együtt lehámozzuk, 3-4 milliméter széles csíkokra vágjuk, és annyi hideg vízzel öntjük le, amennyi ellepi. Egy hétig áztatjuk, a vizet naponta frissre cseréljük.
Egy hét múlva a narancshéjat leszűrjük és megmérjük. A héjat lábasba töltve annyi friss vízzel öntjük le, amennyi ellepi, és lefödve egy óráig főzzük. Utána a fedőt levesszük, és minden kiló narancshéjra 80 deka cukrot véve megcukrozzuk. Most már fedő nélkül addig forraljuk, míg a levét elpárologtatja. A legvégén ajánlatos mellette állni és kavargatni, nehogy a héj odakapjon. Langyosra hűtjük, és kristálycukorba forgatva szétteregetjük: 2-3 nap alatt megszikkad, és nagyon finom.
Csirkemelltekercs Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes csirkemell(filé), 4 tojás, kb. 10 dkg gépsonka, 2-3 dkg vaj, Piros Arany
Elkészítése:
Négy közepes nagyságú csirkemellet lebőrözünk, a csontját úgy szedjük ki, hogy a hús egészben maradjon, és nagy szeletet kapjunk. Ezeket jól kiverjük, de vigyázzunk, nehogy kilyukadjanak.
Négy tojást simára keverünk, és vékonyan megkenjük egy részével a hússzeleteket, majd félig egymásra fektetjük, hogy egy hosszúkás téglalapot kapjunk. Egymás mellé ráfektetünk nagyon vékony gépsonkaszeleteket.
A maradék tojást megsózzuk, és 2-3 deka vajon puha rántottát készítünk belőle. (Ha gazdagabban akarjuk adni, akkor még 5-10 deka apróra vágott sajtot, esetleg még tíz deka összevagdalt főtt füstölt húst is adhatunk hozzá, esetleg egy csokor finomra vágott petrezselyemmel vagy metélőhagymával is ízesíthetjük. Só helyett sózott darált pirospaprikával fűszerezhetjük, attól szép tarka lesz a rántotta.) Egy csíkban, hosszában a húsra halmozzuk, és a húst ráhajtva, az így kapott hengert kivajazott alufóliába csomagoljuk. Egy tepsire vagy tűzálló tálra fektetve a forró sütőben kb. 30 percig sütjük.
Ezután a fóliát széthajtjuk, a hús tetejét Piros Arany krémmel megkenjük - ez sózza is -, és a sütőbe visszatolva szépen megpirítjuk. Deszkára fektetve öt percig állni hagyjuk, csak utána szeleteljük fel. Burgonyapüré és befőtt vagy saláta illik hozzá.
Pljeskovica Hozzávalók: darált birkahús (esetleg marha, vagy sertés), vöröshagyma, só, őrölt bors, pirospaprika, olaj
Elkészítése:
Kizárólag olajjal készül, nem terheli meg a gyomrot és természetesen faszén parázson sül. Eredetileg birkahús az alapja, de készülhet marha- vagy sertéshúsból is.
A darált húst sóval, kevés paprikával és több borssal fűszerezve finomra vágott vöröshagymával meg étolajjal összegyúrjuk, és hűtőben egy-két napig érleljük.
10-15 dkg-os, 5-6 mm vastagságú lepényeket készítünk belőle, és faparázson vagy teflonedényben megsütjük.
Köretnek apró kockákra vágott nyers hagyma való, amit sokféleképpen - például tejfellel, vagy sült paprikából, paradicsomból és törökparadicsomból készült (a paprikakrémhez hasonló) ajvárral, vagy tejföllel - ízesíthetünk.
|