Gombás mini pizza
Hozzávalók 4 db mini pizzához: 30 dkg liszt, 20 dkg paradicsom, 20 dkg gomba, 20 dkg gouda vagy ementáli sajt, 10 dkg szalonna, 20 g élesztő, 6 ek. olaj, 1/2 tk. cukor, 1/2 tk. fűszersó, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. oregano, 1/4 tk. őrölt bors, 1 ek. petrezselyemzöld
Elkészítése:
Az élesztőből, 1,25 dl langyos vízből, 3 evőkanál olajból, a cukorból és kevés lisztből sűrű masszát keverünk, lefedjük és megkelesztjük. A maradék liszttel és a fűszersóval összegyúrjuk, és újra kelesztjük.
A szalonnát kis darabokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, és vékonyan felszeleteljük. A fokhagymát meghámozzuk és apró kockára vágjuk. A paradicsomot felszeleteljük, a csumáját kivágjuk. A gombát megtisztítjuk és feldaraboljuk. A sajtot csíkokra vágjuk. A petrezselymet apróra vágjuk.
A tésztát átgyúrjuk, négy egyenlő nagyságú részre osztjuk és gombócokat formálunk belőle. Kerekre nyújtjuk, szépen megrakjuk a felszeletelt hozzávalókkal, olajat csepegtetünk rá, és kenőtollal elsimítjuk.
A fűszereket összekeverjük és a pizzákra szórjuk. A tésztát tovább kelesztjük, majd megsütjük.
Tejfölös burgonyaleves
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg borjú- vagy sertéscsont, 60 dkg burgonya, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg petrezselyemgyökér, 2 dkg só, 4 dkg zsír, 6 dkg liszt, 3 dkg vöröshagyma, 1/4 cs. petrezselyemzöldje, 1/4 cs. zellerzöldje, 1,5 dl tejföl
Elkészítése:
A csontot, zöldséget 1,5 liter sós vízben 2 órán át főzzük. A levest leszűrjük, a megtisztított és kockára vágott burgonyát belerakjuk és megfőzzük.
A zsírból és a lisztből rántást készítünk. Ha megpirult, finomra vágott hagymát, zellert és petrezselyemzöldet teszünk bele. A rántást hideg vízzel felöntjük, a levesbe keverjük és jól felforraljuk. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt.
Tarjás melegszendvics
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg füstölt tarja, 1 dl tejföl, 1 db zsúrkenyér (lehet barna kenyér is), 5 dkg margarin, 1 ek. mustár, Piros Arany
Elkészítése:
A sonkát jól megdaráljuk és a tejföllel összekeverjük. A kenyereket megkenjük margarinnal és rákenünk egy vékony réteg mustárt, majd ráhalmozzuk a tejföllel elkevert sonkát. A kenyérszeletek közepére díszítésül tehetünk egy borsónyi Piros Arany krémet. Előmelegített sütőben megsütjük, és teával melegen tálaljuk.
Lazacsült különleges körettel
Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg lazacfilé, 2 édesköménygumó, 10 dkg konzerv őszibarack, 2 dl tejszín, 3 ek. vaj, só, őrölt fehér bors
Elkészítése:
Tisztítsuk meg az édesköményt, vágjuk cikkekre, sós, forró vízben főzzük három percig, majd szűrjük le (kevés főzőlevet tegyünk el), csepegtessük jól le.
Serpenyőben forrósítsunk meg egy evőkanál vajat, tegyük bele az édesköményt, és kevés főzővízzel, sóval, borssal ízesítve pároljuk még 5-6 percet. Ezután tegyük rá a cikkekre vágott barackot és öntsünk rá a tejszínt. Forraljuk össze.
A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, és a maradék felforrósított vajon kíméletesen süssük meg. (Nem szabad, hogy a hal kiszáradjunk, a belsejének jó szaftosnak kell lennie!)
Tálaláskor tegyük a tányérra az édesköményt, fektessük rá a halat, és locsoljuk meg a tejszínes mártással.
1 adag: 534 kcal
Tárkonyos sertésraguleves
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sertéshús, 1 cs. leveszöldség, 1 fej vöröshagyma, só, bors, majoranna, 1 ek. tárkony, 2 ek. liszt; a galuskához: 1 tojás, kevés liszt; a tálaláshoz: tejföl, citromlé
Elkészítése:
A kockákra vágott húst a megtisztított és szintén kockákra vágott leveszöldséggel, a finomra vágott hagymával félig puhára pároljuk. Sóval, borssal és kevés majorannával fűszerezzük, hozzákeverjük a lisztet és 1,5 liter vízzel feleresztjük. Hozzáadjuk a tárkonyt, és összeforraljuk a levest.
A tojásból kevés lisztből és vízből galuskatésztát készítünk, amit a levesbe szaggatva főzünk ki. Tálalás előtt kevés tejfölt keverünk a levesbe és citromlével ízesítjük.
Finom almás süti
Hozzávalók a tésztához: 6 db tojás, 6-6 ek. cukor és liszt, 1/2 cs. sütőpor; a töltelékhez: 25 dkg margarin, 15 db háztartási keksz (darálva), 1,5 kg alma, őrölt fahéj, 5 dkg zsemlemorzsa, 20 dkg cukor
Elkészítése:
Egy közepes tepsibe belekenjük a margarint. A kekszeket ledaráljuk és a margarinra hintjük. Az almát lereszeljük, a levét kinyomkodjuk, cukorral és fahéjjal ízesítjük. A kekszrétegre kenjük, zsemlemorzsával beszórjuk, majd ráhelyezzük a tészta hozzávalóiból összedolgozott masszát. Előmelegített sütőben lassú tűzön tűpróbáig sütjük. Végül egy másik tepsibe kiborítjuk, mert az alja lesz a teteje.
Görög padlizsánkrém
Hozzávalók 6 személyre: 5 kisebb, egyenként kb. 30 dkg-os padlizsán, kb. 3 ek. olívaolaj, 3-5 gerezd fokhagyma, 30 dkg nem túl sós feta sajt, 30 dkg majonéz, 10-15 dkg lilahagyma, 1 cs. petrezselyemzöld, 1/2 kk. őrölt feketebors, pár csepp citromlé, mustár
Elkészítése:
A padlizsán kocsányát levágjuk, majd a törzsét meghámozzuk... de az sem baj, ha rajta marad egy kis héj - van, aki a felét is rajta hagyja -, hiszen kesernyés íze remekül passzol a krémbe!
Ezután hosszában 1-1,5 centi vastagon felszeleteljük, és egy kevés olívaolajjal megkenjük. Mikor a rostély már kellően forró, és a faszén csak parázslik alatta, ráfektetjük a padlizsánszeleteket, és többször megforgatva 10-12 perc alatt megsütjük őket.
Amikor kihűlt, kissé kinyomkodjuk, majd a fokhagymával és a fetával együtt ledaráljuk (nem turmixoljuk!). Ezután összekeverjük a majonézzel, a nagyon apróra vágott lilahagymával és a petrezselyemmel. Végül megborsozzuk, és egy kevés citromlével, valamint mustárral pikánsra ízesítjük (ha kell, utána is sózzuk).
Pirítósra kenve fogyasztjuk. Felszeletelt olajbogyót kínálhatunk hozzá.
A megsütött, ledarált padlizsánt kis műanyag tálkákban lefagyaszthatjuk, így télen bármikor frissen készíthetjük belőle a krémet!
Elkészítési idő: kb. 1 óra
1 adag (kenyér nélkül): 540 kcal
, ,
Sajttal töltött karalábé
Hozzávalók: zsenge karalábé, rokfort sajt, tejföl, petrezselyemzöld, vaj, só, őrölt bors
Elkészítése:
Az egészen friss, zsenge karalábéfejeket megtisztítjuk és sós vízben puhára főzzük.
Közben kevés vajjal és áttört rokforttal, finomra vágott petrezselyemmel, sóval, törött borssal krémet készítünk.
A megfőtt karalábék közepét kivájjuk és megtöltjük a sajtkrémmel. Kivajazott tűzálló tálba helyezzük, mellérakjuk a kikapart karalábéforgácsokat. Tejföllel áthúzzuk és kb. 15-20 percig sütjük.
Krumplis ''szendvics''
Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy burgonya, 15 dkg töpörtyű, 1 fej vöröshagyma, 1 db főtt és 1 db nyers tojás, 1,5 dl tejföl, 1 ek. mustár, só, őrölt bors
Elkészítése:
Négy személyre négy nagy burgonyát héjastól kefével többször váltott vízben lesikálunk, majd hosszanti irányban kisujjnyi vastagon felszeleteljük, és egy tepsire egymás mellé fektetjük. A forró sütőbe toljuk, és addig sütjük, míg puha nem lesz, de megpirítani nem szabad.
Amíg a burgonya sül, 15 deka töpörtyűt átdarálunk egy fej vöröshagymával meg egy főtt tojással együtt, és egy nyers tojással, meg másfél deci tejföllel habosra keverjük. Sóval, őrölt borssal, és egy púpozott evőkanál mustárral ízesítjük, és vastagon a megpuhult burgonyára kenjük. A sütőbe visszatolva addig sütjük, amíg a burgonya alja szép ropogós nem lesz. Csak frissen jó!
Bailey's krémlikőr
Hozzávalók: 6 púpozott ek. porcukor, 3 púpozott ek. capuccino por, 1 cs. vaníliás cukor, 1 tojássárgája, 2 dl whisky (markáns lesz), vagy Bacardi-rum (lágyabb lesz), vagy egyszerű rum (kommersz lesz), 3 dl tejszín
Elkészítése:
A tejszín kivételével a hozzávalókat simára keverjük, majd átszűrjük. Az átszűrt levet a tejszínnel - mindig egy irányban keverve - összeöntjük. (Turmixgépben is elkészíthetjük.) Üvegekbe töltjük, és jól lehűtve fogyasztjuk.
|