Gyros pitában
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg birka- vagy báránycomb, 1 púpozott kk. gyros fűszerkeverék, 3 ek. olaj; a tálaláshoz: 40 dkg lilakáposzta, só, 2 kisebb paradicsom, 1 kisebb vöröshagyma, 1/2 fej saláta, 1 kis pohár natúr joghurt, 1 kk. fokhagymakrém, őrölt bors, 1 csapott ek. csípős Piros Arany vagy Erős Pista, 4 készen kapható pitakenyér
Elkészítése:
Gyrost nem könnyű házilag készíteni - a fő probléma, hogy otthon általában nem tartunk függőleges forgónyársat. Készülék híján azonban grillen is süthetünk finom gyrost!
Ehhez a húst 6-8 szeletre vágjuk, kiklopfoljuk, majd a gyros fűszerkeverékkel és az olajjal bedörzsöljük. Letakarva éjszakára betesszük a hűtőszekrénybe.
Másnap, amikor begyújtottuk a faszenet, bő fél óránk van, amíg elkezdhetjük sütni a húst gyenge parázs fölött. Ez az idő épp megfelelő arra, hogy előkészítsünk minden egyebet a pitához!
A lilakáposztát vékony csíkokra metéljük, kissé besózzuk, majd fél óra elteltével leöblítjük, kinyomkodjuk. A paradicsomokat fél karikákra vágjuk, a vöröshagymát vékonyra szeleteljük, gyűrűire szedjük. A megmosott, lecsepegtetett salátát vékony csíkokra vágjuk.
A natúr joghurtot a fokhagymakrémmel ízesítjük, esetleg kissé megsózzuk, megborsozzuk. A csípős paprikakrémet fél kiskanál vízzel kikeverjük.
Mikor a parázs izzani kezd, a pácolt hússzeleteket a rostélyra tesszük, és oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük. Ezután egy vágódeszkára rakjuk és csíkokra vágjuk.
Közben a pitakenyeret a rostélyon felforrósítjuk. Az előkészített zöldségeket és a még forró húscsíkokat a pitába rétegezzük úgy, hogy közben a fokhagymás joghurttal és a csípős paprikakrémmel is meglocsoljuk.
Elkészítési idő: 1 óra + pácolás
1 adag: 630 kcal
,
Narancsos madártej (2)
Hozzávalók 4 személyre: 4 tojássárgája, 6 dkg cukor, 2 dl narancslé, 1 narancs, 4 cl Cointreau (narancslikőr), 2 tojásfehérje, 5 dkg porcukor, 1 l tej, 1 cs. vaníliás cukor, kevés só
Elkészítése:
A tojássárgáját a cukorral együtt krémesre keverjük, majd apránként hozzáadjuk a narancslevet és a Cointreau-t. Vízgőz fölött sűrű krémet főzünk belőle. Amikor elkészült, négy kis tálkába osztjuk és hűtőbe tesszük.
Fölforraljuk a tejet a vaníliás cukorral, majd levesszük a tűzről.
Csipet sóval fölverjük a tojásfehérjét, miközben apránként a porcukrot is hozzáadjuk. A tejet visszatesszük a tűzre, és ismét felforraljuk.
A habból két evőkanál segítségével felhőket formázunk, ráeresztjük a tej felszínére, ahol néhány perc alatt megfőnek. Ha kész, merőkanállal óvatosan kiemeljük a tejből és a lehűtött narancsos krémre tesszük.
Reszelt narancshéjjal díszítjük.
1 adag: 420 kcal
Banános tekercs
Hozzávalók a tésztához: 6 tojás, 12 dkg porcukor, 1 mk. szódabikarbóna, 4 dkg kakaópor; a krémhez: 1 tojás, 2 ek. liszt, 2 dl tej, 20 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 2 dkg kakaópor, 1 cs. vaníliás cukor; 2 banán
Elkészítése:
A tésztához a tojássárgákat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kakaót és a szódabikarbónát, végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. Kizsírozott, lisztezett tepsiben megsütjük.
A krémhez a tojást elkeverjük a liszttel, felengedjük a tejjel és sűrűre főzzük, majd kihűtjük.
A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd összevegyítjük a kihűlt tejkrémmel. A krém egyik feléhez kakaót keverünk, a másik feléhez vaníliás cukrot.
A megsütött tésztát először a fehér krémmel kenjük meg, majd a kakaóssal. A két banánt a szélére tesszük, és feltekerjük.
Andalúz párizsiszeletek
Hozzávalók: párizsi, 6 fej gomba, 10 dkg mandula, 1 fej vöröshagyma, vörösbor, só, őrölt bors, szegfűszeg
Elkészítése:
Egy fél fej finomra vágott vöröshagymát, 10 dkg tisztított és durvára vágott mandulát, 6 fej apróra vágott gombát kevés vajon megpirítunk. Sóval, őrölt borssal ízesítjük. Hozzáadjuk a bőrétől megtisztított, kb. 2 cm vastagra vágott párizsi karikákat. Vörös borral felengedjük, néhány szem szegfűszeget adunk hozzá. Kb. 5 percig együtt forraljuk.
Burgonyapürével és fejes salátával tálaljuk.
Tojásos húscsíkok
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg sertéscomb, 3 tojás, só, őrölt bors, zsír
Elkészítése:
A sertéscombszeleteket megmossuk, szárazra töröljük, jól kiverjük, majd fél centiméteres csíkokra vágjuk és forró zsírban hirtelen megsütjük.
Közben felverjük a tojásokat, sóval és borssal ízesítjük, s a húsmetéltre öntjük. Addig sütjük, míg a tojások is megsülnek.
Tálalhatjuk burgonyapürével és salátával, párolt rizzsel vagy franciasalátával.
Tuttifrutti torta
Hozzávalók 12 szelethez: 45 dkg sárgabarack (befőtt), 1 banán, 2 karika ananász, 2 dl édes fehérbor, 2 ek. méz, 3 tojás, 10 dkg liszt, 5 dkg kókuszreszelék, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 cs. élesztőpor, 1 tk. gyömbérpor, porcukor a szóráshoz
Elkészítése:
A lecsepegtetett barackot és a többi gyümölcsöt vágjuk apróra, locsoljuk meg a borral és a mézzel, hagyjuk állni egy kicsit.
A tojások sárgáját keverjük ki a cukorral, majd adjuk hozzá a puha vajat, a lisztet, a kókuszreszeléket, jól dolgozzuk össze.
Külön tálkában keverjük össze az élesztőport, a vaníliás cukrot és gyömbérport. A tojásfehérjét verjük kemény habbá. Előbb az élesztős keveréket, majd a gyümölcsöket, végül óvatosan a tojáshabot is keverjük a lisztes masszába. A folyékony masszát öntsük kivajazott-lisztezett, 24 cm-es tortaformába. 180 °C-ra előmelegített sütőben süssük 35 percig (tűpróba!).
A kész tortát a formában hagyjuk kihűlni, és porcukorral megszórva tálaljuk.
1 szelet: 202 kcal
Sonkás palacsintafelfújt
Hozzávalók: 20 db sós palacsinta, 30 dkg főtt füstölt hús, 2 dl tejföl, 3 dl tej, 3 ek. liszt, 3 tojás
Elkészítése:
Először 20 sós palacsintát sütünk, és néggyel kibélelünk egy mély, kerek tűzálló tálat, de egyet félreteszünk.
30 deka főtt, füstölt húst megdarálunk, két deci tejföllel kikeverjük, és a többi palacsintát egyenként megkenve vele, összegöngyölve, ujjnyi darabokra vágjuk.
Három deci hideg tejet három evőkanál liszttel kikeverünk, kevergetve sűrű besamelmártássá főzzük, majd langyosra hűtve, három tojássárgájával és habbá vert fehérjével összekeverjük. A palacsintaszeleteket beleforgatjuk, és a palacsintával bélelt tálba töltjük.
A félretett palacsintát a tetejére fektetjük, és a tálat alufóliával letakarva, a sütőbe, gőzfürdőbe állítjuk. Öt percig erős, majd kb. 45 percig takaréklánggal sütjük. A kész palacsintafelfújtat tálra boríthatjuk, de a tűzálló tálban is az asztalra adhatjuk.
A palacsintafelfújt édes változata, amikor a palacsintákat lekvárral vagy túrókrémmel, illetve diótöltelékkel kenjük meg, ilyenkor a felfújtmasszába egy csomag vaníliás cukrot és 8-10 deka porcukrot keverünk, de pontosan úgy készítjük el, mint a sós változatát.
Haiti rizses hús
Hozzávalók: sertéshús, rizs, fehérbor, füstölt szalonna, gomba, fokhagyma, vöröshagyma, olaj, só, őrölt bors, curry, zöldpaprika
Elkészítése:
A kockára vágott sertéshúst, hagymát, szalonnát és a zúzott fokhagymát 1 evőkanál olajban, 1 dl fehérbort aláöntve puhára pároljuk. Amikor már majdnem puha, akkor hozzáadjuk a kockákra vágott gombát. Sóval, törött borssal, curryvel ízesítjük. Hozzáadjuk a rizst is, és fehérbort hozzáöntve együtt megfőzzük.
Vajban pirított zöldpaprika kockákkal meghintve tálaljuk.
,
Lencse kolbásszal
Hozzávalók 6 személyre: 50 dkg lencse, 50 dkg főzőkolbász, 2,5 liter víz, 1 cs. leveszöldség, 1 fej vöröshagyma, 3 kk. húslevespor, só, bors, borecet, füstölt szalonna
Elkészítése:
A lencsét előző nap este hideg vízbe beáztatjuk és egész éjszaka állni hagyjuk. Másnap felhasználjuk a levét, abban főzzük meg a lencsét. Forráskor a habját leszedjük.
A leveszöldséget és hagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk és a lencséhez adjuk. Fűszerezzük, lefedjük és kis lángon egy óra hosszat főzzük.
Kevés füstölt szalonnát teszünk bele. A kolbászt is belefőzzük kb. 45 percnyi főzésidő után. Lefedve tovább főzzük, amikor megpuhult, ízlés szerint borecettel ízesítjük.
Csülkös babgulyás
Hozzávalók 4 személyre: 1 hátsó füstölt csülök (1,5-2 kg), 70 dkg tarkabab, 50 dkg vöröshagyma, 50 dkg burgonya, 40 dkg vegyes zöldség, 20 dkg zsiradék, 3 gerezd fokhagyma, 4 pirospaprika, cseresznyepaprika, piros arany, liszt a rántáshoz; liszt, tojás, só a csipetkéhez
Elkészítése:
A csülköt megtisztítjuk, megmossuk, diónyi darabokra összevágjuk. 5 percre feltesszük főni, hogy a füstös íze elmenjen, és ne legyen túl sós. Ezt a vizet ne használjuk fel a főzéshez.
A csülköt nagyobb edénybe tesszük, hozzárakjuk az előző este beáztatott tarkababot, a megtisztított, megmosott és csíkokra vágott zöldségeket, a fokhagymát, a vöröshagymát, és a kockára vágott burgonyát. Tehetünk bele kevés piros aranyat, és ízlés szerint cseresznyepaprikát. Felöntjük vízzel, és addig főzzük, amíg a csülök és a bab puha nem lesz.
A felhevített zsíron bő paprikás-fokhagymás rántást készítünk, és besűrítjük vele a levest.
A tojásból, lisztből csipet sóval kemény csipetketésztát gyúrunk. (Vizet nem teszünk bele.) A tésztából morzsányi darabokat csipegetünk, és a babgulyásba főzzük. Amint a csipetkék feljönnek a felszínre, elkészült a sűrű leves, és máris lehet tálalni a laktató egytálételt.
|