Vitaminsaláta Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg burgonya, 25 dkg karfiol, 1 db karalábé és/vagy zeller, 1 db alma, 2 tojás, só, mustár, őrölt bors, 2 dl joghurt, metélőhagyma
Elkészítése:
A karikára vágott főtt burgonyát összekeverjük a főtt, rózsáira szedett karfiollal, a főtt és szeletelt karalábéval, illetve zellerrel, és a karikázott, hámozott nyers almával.
A főtt tojások sárgáját összetörjük, eldolgozzuk sóval, mustárral, őrölt borssal és a joghurttal. A mártást hozzáadjuk az előkészített zöldségekhez, és finomra vágott metélőhagymával és a tojások lereszelt fehérjéivel meghintjük. Behűtve tálaljuk.
Pórés makaróni Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg makaróni, 15 dkg főtt füstölt hús, 1 nagy póréhagyma, 2 ek. olaj, 1 húsleveskocka (vagy 1 kk. vegeta), 1 kis doboz paradicsompüré, csipetnyi őrölt bors és kakukkfű, 1 mk. oregánó, só, 1 mk. olaj, (parmezán) sajt
Elkészítése:
A póréhagymát megtisztítjuk, de a zöld rész nagy részét is rajta hagyjuk, és ezzel együtt 1-2 centis darabokra vágjuk. 2 evőkanál olajban a húsleveskockával ízesítve (vagy vegetával meghintve) fedő alatt, kis lángon, időnként óvatosan megkeverve (nehogy szétmálljon) puhára pároljuk.
Ekkor hozzáadjuk a laskára vágott főtt füstölt húst, a paradicsompürét, őrölt borssal, kakukkfűvel, meg oregánóval ízesítjük. Egy kevés vizet öntünk hozzá, és 1-2 percig együtt pároljuk.
Mialatt a póré puhul, sós vízben (amelybe egy mokkáskanálnyi olajat is öntöttünk) kifőzzük a makarónit, majd leszűrjük, és egy tálba öntjük. A mártással bevonjuk, és a tetejére bőven sajtot reszelünk.
Harcsa Mara módra Hozzávalók: harcsa, fokhagymás só, pirospaprika, liszt, vaj vagy olaj, tejföl, petrezselyemzöld
Elkészítése:
A harcsaszeleteket fokhagymás sóval megszórjuk, paprikás lisztbe forgatjuk, és forró vajban vagy olajban mindkét oldalát hirtelen átsütjük. Forró tejfölt locsolunk rá, és meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel.
Vajas burgonyával és/vagy párolt zöldséggel tálaljuk.
Sztrapacska (2) Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 15 dkg liszt, 1 tojás, 5 dkg tepertő, 1 dl tejföl, 10 dkg juhtúró, só, zsír
Elkészítése:
A burgonyát meghámozzuk és nyersen lereszeljük. Hozzákeverjük a tojást, a lisztet, és galuskatészta állagúvá összedolgozzuk. Forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk és kifőzzük. Kizsírozott edénybe szedjük, és juhtúróval, tejföllel, és az apróra vágott tepertővel tálaljuk.
Tiramisu (2) Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg mascarpone sajt vagy tehéntúró, 7,5 dkg cukor, 12 dkg babapiskóta, 2 dl feketekávé, 3-4 evőkanál mandulalikőr, 3 tojássárgája, 1 evőkanál kakaópor
Elkészítése:
Megfőzzük a kávét, hűlni hagyjuk, majd hozzáöntjük a mandulalikőrt.
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük. A sajtot (vagy a túrót) a masszához adjuk, és tovább keverjük, hogy ne legyen csomós.
A babapiskótákat a likőrös kávéba mártogatjuk, és felét egy kisebb, lapos üvegtálba egy sorba lerakjuk. A krém felét a piskótára simítjuk, és megint egy sor kávéba mártott babapiskótával befedjük, végül a maradék krémmel beborítjuk. Fóliával letakarjuk, és 6-8 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Fogyasztás előtt kakaóval beszórjuk, és forró vízbe mártott késsel szeleteljük.
,
Tojással töltött zsömle Hozzávalók 2 személyre: 4 zsemle, 4 tojás + a bundázáshoz, 4 ek. tejföl, zsemlemorzsa, olaj, só, vaj
Elkészítése:
A zsemlék tetejét levágjuk és a belét kiszedjük. A zsemlefészkeket csak tojásban és morzsában bundázzuk, majd a rántott szelethez hasonlóan kisütjük. Ha megsült, gyengén kivajazott tűzálló üvegedénybe tesszük, és minden zsemle üres közepébe egy-egy tojást ütünk. Sózzuk, vajat morzsolunk rá, majd mindegyikre egy-egy evőkanál tejfölt teszünk. Előmelegített sütőben a tojások dermedéséig sütjük.
Sárgabarackrétes fahéjmártással Hozzávalók 5 személyre: 40 dkg sárgabarackkompót (lé nélkül), 5 dkg cukor, 10 dkg dió, csipetnyi őrölt fahéj, leveles tészta vagy réteslap, tojássárgája, olaj; a fahéjmártáshoz: 3 dl tej, 4 dkg cukor, 4 dkg vaníliás cukor, 2 tojássárgája, 2 dkg étkezési keményítő (vagy liszt), 2 ek. rum, 1 csipetnyi őrölt fahéj
Elkészítése:
A sárgabarackkompótot a cukorral, dióval és az őrölt fahéjjal elkeverjük, leveles tésztába vagy réteslapba tekerjük, és tojássárgájával bekenjük. Kiolajozott tepsiben, 180 fokos sütőben 25 percig sütjük.
A fahéjmártáshoz a cukrot, a tojássárgáját, a vaníliás cukrot és a keményítőt a tej felével habverővel összekeverjük, majd lassan a tej már meleg másik felével elkeverjük. Felfőzzük, jégen kihűlésig keverjük és hozzáadjuk a fahéjat.
Kókuszos szelet Hozzávalók: a tésztához: 50 dkg liszt, 20 dkg margarin, 6 dkg porcukor, 5 tojás sárgája, 1 tasak vaníliás cukor, 1 kk. szódabikarbóna, 2 ek. kakaópor, ½ dl olaj, 1 dl tejszín; a töltelékhez: 10 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 dl rum, 15 dkg kókuszreszelék, 5 tojás fehérje, 1 kis üveg eperlekvár; a tetejére: 15 dkg étcsokoládé, 3 ek. olaj
Elkészítése:
A margarint elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a porcukrot, a tojássárgáját, a vaníliás cukrot és a szódabikarbónát. Beleöntjük az olajat meg a tejszínt, a tésztát összegyúrjuk, és simára dolgozzuk. Kétfelé osztjuk, és az egyik részbe belegyúrjuk a kakaót.
Egy 30x35 cm-es, kivajazott, belisztezett tepsibe beletesszük a kinyújtott kakaós tésztát.
A töltelékhez a vajat kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a kókuszreszeléket és apránként a rumot, úgy, hogy minden egyes adaggal jól eldolgozzuk.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a krémhez keverjük.
A tepsiben lévő tésztát megkenjük lekvárral, rásimítjuk a tölteléket, és betakarjuk a kinyújtott világos tésztával. Előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.
A csokoládét felolvasztjuk, hozzákeverjük az olajat, és langyosan ráöntjük a tésztára. Megvárjuk, míg jól megdermed, csak azután szeleteljük fel a süteményt.
Kókuszos málé Hozzávalók: 3 dl kukoricaliszt, 1 evőkanál szódabikarbóna, 1 l tej, 1 dl olaj, 20 dkg kókuszreszelék, ízlés szerint méz, ha még szükséges, annyi víz, hogy kenhető massza legyen
Elkésítése:
A fentieket összekeverjük, fél órát pihentetjük. Előmelegített sütőben világosra sütjük. A készre sült málé tetejét meglocsolhatjuk kevés vízben főzött reszelt citromhéjjal és mazsolával.
Tojásos burgonyasaláta (2) Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3 főtt tojás, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1 alma, só, őrölt bors, petrezselyemzöld, tárkony, citromlé
Elkészítése:
A főtt tojások sárgáját áttörjük, a fehérjéket pedig pépesre zúzzuk. Hozzáadjuk a nyers tojások sárgáját, tejfölt, sót, őrölt borsot, finomra vágott petrezselymet, tárkonyt és a reszelt almát. Citromlével pikánsra ízesítjük. Elkeverjük a főtt, hámozott és karikákra vágott burgonyával. Tálalás előtt hűtőben néhány óráig pihentetjük.
|