Epres szelet Hozzávalók: 50 dkg eper, 25 dkg cukor, 25 dkg rétesliszt, 5 deka margarin, 1 tojás, 1 dl tej, 2 dl tejföl, késhegynyi szódabikarbóna, 1/2 citrom reszelt héja, zsír
Elkészítése:
A puha margarint a tojással, cukorral, meg a szódabikarbónával alaposan kikeverjük, egy fél citrom héját belereszeljük, majd a tejjel összedolgozzuk. Ezután a rétesliszt, majd a tejföl kerül bele, és egy közepes nagyságú, kizsírozott tepsibe töltjük.
Az epret megmossuk, lecsumázzuk, lecsepegtetjük, ha túl nagy szemek lennének, ketté-, illetve négybe vágjuk. A tészta tetejére szórjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 5 percig erős, majd tűpróbáig takaréklángon sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd 3x3 centis kockákra vágva tálaljuk.
Olasz burgonyapüré Hozzávalók: burgonya, tej, vaj, só, tojás, kolbász, paprika, paradicsom, vöröshagyma, pirospaprika
Elkészítése:
A szokásos módon egy kicsit sűrűbb burgonyapürét készítünk. Felét kivajazott tűzálló üvegedénybe töltjük, és sűrű lecsós, kolbászos rántottával megtöltjük. Befedjük a püré másik felével, reszelt sajttal meghintjük, vajat morzsolunk rá, és sütőben kb. 10 percig sütjük.
Sonkás csirkebatyu Hozzávalók 4 személyre: 4 kicsi csirkemell vagy 4 közepes csirkecomb, só, őrölt bors, provance-i fűszerkeverék, főtt, füstölt tarja, vaj
Elkészítése:
Lebőrözzük és kicsontozzuk a csirkemellet vagy a csirkecombot, és az így kapott nyolc húsdarabot sóval, őrölt borssal bedörzsöljük. Provance-i fűszerkeverékben megforgatjuk a húsdarabokat, majd egyenként hajszálvékony főtt, füstölt tarjaszeletekbe göngyöljük és megtűzzük. Kivajazott tűzálló tálra egymás mellé fektetjük a kis göngyölegeket, és a forró sütőben kb. 40 percig sütjük.
Burgonyapürével és alma- vagy aszaltszilvakompóttal tálaljuk.
,
Francia ponty Hozzávalók: ponty, palacsintatészta, só, olaj, sajt, befőtt (vagy gyümölcs)
Elkészítése:
A megtisztított halszeleteket lesózzuk. Sűrű palacsintatésztát készítünk, amelyet elkeverünk személyenként 3 deka reszelt sajttal. Beleforgatjuk a halszeleteket, és bő, forró olajban kisütjük. Párolt gyümölccsel vagy befőttel tálaljuk.
,
Orosz gombaleves Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg gomba, 2 közepes sárgarépa, 2 közepes fehérrépa, 2 dl tejföl, 3 dkg vaj, 1 kk. liszt, só, őrölt bors
Elkészítése:
A megtisztított gombát, a fehérrépát és a sárgarépát egészben, sós vízben puhára főzzük, majd kivesszük a léből a zöldséget és a gombát.
A levet világos, vajas rántással besűrítjük, tejföllel gazdagítjuk és enyhén borsozzuk.
A kiszedett zöldségeket apróra vágjuk, visszatesszük a levesbe, és önmagában vagy galuskával tálaljuk.
,
Mákos-diós krémes Hozzávalók az első tésztához: 30 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 5 dkg margarin, 1 ek. méz, 1 tojássárgája, 1 kk. szódabikarbóna, kevés tej; a második tésztához: 6 tojás, 35 dkg cukor, 6 ek. víz, 25 dkg liszt, 20 dkg mák (nem darált!), 2 kk. sütőpor; a krémhez: 3 tojássárgája, 2 tasak vaníliás cukor, 15 dkg porcukor, 37,5 dkg margarin, 2 tasak vaníliás pudingpor, 7 dl tej; a mázhoz: 10 dkg darabosra vagdalt dió, 1 ek. margarin, 1 púpos ek. cukor; a tetejére: étcsokoládé
Elkészítése:
Az első tészta hozzávalóit összegyúrjuk és két lapot sütünk belőle. A másik tésztát piskóta módjára kikeverjük és megsütjük. A tejben megfőzzük a pudingot, és hűlni hagyjuk.
A krémhez a tojássárgákat a kétféle cukorral és a margarinnal habosra keverjük, majd kanalanként beledolgozzuk a kihűlt pudingot.
Az első tészta egyik lapját megkenjük a krém egy részével, erre rátesszük a mákos lapot. Ezt szintén a krémmel töltjük úgy, hogy egy kevés maradjon a harmadik lapra, ami a tetejére kerül.
Ezt a legfelső lapot megkenjük a maradék krémmel, majd bevonjuk a diós mázzal, amelyet úgy készítünk, hogy a diót a margarinon összepirítjuk a cukorral. A tetejére reszeljük a csokoládét.
Sonkás-sajtos burgonyaszendvics Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy darab burgonya, 20 dkg füstölt sajt, 4 szelet nyers sonka, 1 csokor kakukkfű (friss), 2 dkg vaj, őrölt bors, só
Elkészítése:
Enyhén sós vízben főzzük meg a krumplit, ha langyos, hámozzuk meg, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Vízszintesen vágjuk el mindegyiket 3 darabra. A szeletek köze tegyünk 2-2 szelet sajtot, és sózzuk, borsozzuk meg. Tekerjünk a krumplikra sonkát, tegyünk rájuk egy ágacska kakukkfüvet, és rögzítsük fogvájóval. Helyezzük mindegyiket a kivajazott tepsibe, és előmelegített sütőben 220 fokon 15 percig süssük.
Könnyű vacsorának, vagy előételnek tálalhatjuk.
Mákos rombusz Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 15 dkg margarin, 20 dkg cukor, 25 dkg méz, 1 tojás, 2 dl tejszín, 1 tasak sütőpor, 1-1 tk. őrölt fahéj és szegfűszeg, csipetnyi só; a krémhez: 20 dkg darált mák, 5 dkg cukor, 2 dl tej; a tetejére: 40 dkg fehér csokoládé, 5 dkg mogyoró
Elkészítése:
A tésztához a mézet, a vajat és a cukrot felolvasztjuk. A tűzről levéve belekeverjük a többi hozzávalót és sima tésztává dolgozzuk. A mákot a tejben a cukorral felfőzzük. A tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük, rásimítjuk a mákkrémet, majd 175 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.
A kihűlt tésztát rombuszokra vágjuk, a gőz fölött felolvasztott csokoládéba mártjuk, és mindegyikre egy szem mogyorót teszünk.
Olasz rántotta Hozzávalók 2 személyre: 20 dkg sajt, 20 dkg füstölt sonka, 4 tojás, 1 dl tejföl, 3 dkg vaj + a kenéshez, zsemlemorzsa
Elkészítése:
A gyengén kivajazott tűzálló üvegedény aljára 10 deka sajtot reszelünk, és megszórjuk 10 deka egészen apróra vágott füstölt sonkával. Ezután ráöntünk 1 deci tejfölt, és 3 deka vajat morzsolunk rá. Ráütünk 4 tojást. Tetejére ismét sajtot, vágott sonkát és egy kevés zsemlemorzsát szórunk.
Középmeleg sütőben addig sütjük, míg a zsemlemorzsa megpirul.
,
Habos szelet Hozzávalók: 15 dkg vaj, 25 dkg liszt, 17 dkg cukor, 2 tojás, 16 dkg porcukor, 2 ek. kakaópor, késhegynyi sütőpor, savanykás lekvár
Elkészítése:
A vajat, a lisztet, a sütőport és a két tojás sárgáját jól összegyúrjuk, kinyújtjuk, tepsibe tesszük, s megkenjük kissé savanykás ízű lekvárral.
Erre kerül a hab: a két tojásfehérjét jól felverjük, 16 deka porcukrot s a két kanál kakaót hozzákeverjük. Előmelegített sütőben megsütjük. Megnedvesített késsel szeleteljük.
|