Sárgarépa-káposzta saláta Hozzávalók 4 személyre: 1 db fejes káposzta (kb. 80 dkg), 25 dkg reszelt sárgarépa, ecet, cukor, 1 ek. olaj, köménymag, só
Elkészítése:
A fejes káposztát megtisztítjuk, a torzsáját kivágjuk, megmossuk, legyaluljuk. Annyi vizet forralunk, hogy a káposztát ellepje, megsózzuk, és ha kihűlt, leöntjük róla a vizet. Belekeverünk egy kanál olajat.
Tálban elkészítjük a salátalevet ecetből, sóból, köménymagból, cukorból. Ebben a lében jól összekeverjük a káposztát és a sárgarépát. Hűtőszekrényben érleljük, majd sült kolbásszal tálaljuk.
Eperbefőtt Hozzávalók: eper, cukor, tartósítószer, víz
Elkészítése:
Az óvatosan leszedett, éppen csak piros, de még aránylag kemény, nem egészen érett, közepes nagyságú eperszemeket lecsumázzuk, megmossuk, lecsöpögtetjük, és üvegekbe rakjuk. Vizet töltve rá megmérjük, hogy mennyi szirupot kell készítenünk, majd a gyümölccsel töltött üvegeket forró vízbe állítjuk.
Egy liter vízre kb. 50 deka cukrot véve, szirupot főzünk, az eperre forrázzuk, és a szirupot a főzőedényébe visszaöntve, újra felforraljuk. Ezalatt az üvegeket kistányérral letakarjuk, nehogy a gyümölcs kihűljön. Ezt még kétszer megismételjük, az utolsó forrázás előtt a szirupba csipetnyi tartósítószert keverünk. Az üvegeket azonnal lekötve, másnapig szárazgőzbe rakjuk. Csak frissen szedett eperből jó!
Anyu szívtortája Hozzávalók: 3 tojás, 25 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 6 dkg liszt, 10 dkg étkezési keményítő, 1 tk. sütőpor, 3/8 l (375 ml) tej, 2 ek. neszkávé, 15 dkg lágy margarin, 4 ek. kávélikőr
Elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét 3 evőkanál hideg vízzel kemény habbá verjük. Hozzáadunk 15 dkg cukrot, a vaníliáscukrot, és összekeverjük. Beledolgozzuk a tojássárgákat.
A lisztet összekeverjük 6 deka keményítővel és a sütőporral, a masszába dolgozzuk. A tésztát egy kivajazott szív alakú tortaformába simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni.
A maradék keményítőt elkeverjük 6 evőkanál tejben.
A maradék tejet, a maradék cukrot és a kávéport összekeverjük és felforraljuk. Belefolyatjuk a kikevert keményítőt, és egyszer felforraljuk, majd hűlni hagyjuk. Beledolgozzuk a margarint, és mixerrel habosra keverjük.
A tortát vízszintesen kettévágjuk, megtöltjük a krém felével, ráillesztjük a tetejét és megcsepegtetjük a likőrrel. Végül az egész tortát bevonjuk a maradék krémmel. Tetszés szerint díszítjük.
Mákkrém rummal - fagylaltoskehelyben Hozzávalók 4 személyre: 1,5 dl tej, 10 dkg cukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 mk. őrölt fahéj, 10 dkg darált mák, 2 ek. rum, 1 cs. (10 g) zselatin, 4 dl tejszín, a díszítéshez: roletti vagy gyümölcsdarabok
Elkészítése:
A tejet felforraljuk a cukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal, majd beleszórjuk a mákot, és néhány percig főzzük. A tűzről levéve belekeverjük a rumot, és kihűtjük.
A zselatint a csomagon olvasható utasítás szerint tíz percre vízbe áztatjuk. Hozzáöntünk fél deci vizet, felforraljuk.
Kemény habot verünk a tejszínből. A mákos masszát előbb óvatosan összekeverjük a hab felével, majd amikor szép krémes, belekeverjük a maradék habot és a felolvasztott zselatint. Az egészet óvatosan, de határozottan összekeverjük, és poharakba nyomjuk vagy kanalazzuk. Körülbelül egy órára betesszük a hűtőbe. Tálalás előtt rolettivel, gyümölcsszeletekkel tetszőlegesen díszítjük.
Almatorta Hozzávalók: 4 nagy alma, 4 tojás, 12 dkg cukor, 10 dkg darált dió, citromhéj, fahéj, szegfűszeg, margarin (az edény kikenéséhez)
Elkészítése:
A megmosott, meghámozott almákat vágd cikkekre, magházukat kanalazd ki, 2 dkg cukorral, citromhéjjal, fahéjjal és a szegfűszeggel ízesítve főzd puhára, levét csurgasd le. Tedd margarinnal kikent tűzálló tálba.
A tojások sárgáját a maradék cukorral keverd habosra, add hozzá a darált diót és a fehérjéből készített kemény habot, és helyezd az almára. Forró sütőbe téve süsd meg, melegen tálald.
Zöld limonádé Hozzávalók 2 személyre: 6 mentalevél, 1 zöldcitrom (lime), 2 ek. porcukor, 4 dl ásványvíz, jégkocka
Elkészítése:
Mossuk meg a zöldcitromot és a mentát. Utóbbit tegyük egy magas pohár aljára. A zöldcitromot vágjuk félbe, mindkét feléről szeljünk 1-1 vékony karikát a díszítéshez. Ha van idő és türelem, a citrom héját spirálvonalban egészen vékonyan hámozzuk le, és dobjuk a menta tetejére.
Facsarjuk a pohárba az egyik fél citrom levét, adjunk hozzá 1 evőkanál porcukrot. Pár perc múlva dobjunk rá jégkockát és öntsük föl behűtött ásványvízzel.
Tavaszi rakott burgonya Hozzávalók: burgonya, sárgarépa, gomba, zöldborsó (konzerv), vöröshagyma, vaj, só, őrölt bors
Elkészítése:
A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, felszeleteljük. Kivajazott tűzálló edénybe tegyünk belőle egy réteget, majd erre az apróra reszelt sárgarépát, a vajban fonnyasztott gombaszeleteket és a levétől jól lecsurgatott zöldborsókonzervet. Sózzuk, őrölt borssal és finomra vágott vöröshagymával meghintjük. Ezt többször megismételjük, de a fedő réteg burgonya legyen. Vajat morzsolunk rá és meleg sütőben átsütjük.
,
Zöldborsós csirke Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg-os csirke, 1 kg zöldborsó, 3 csomó újhagyma, 5 dkg vaj, 1 leveskocka, só, 1 kk. cukor, petrezselyemzöld
Elkészítése:
Egy kb. másfél kilós csirkét megtisztítunk és fele akkora darabokra vágjuk, mintha paprikás csirkét készítenénk. Öt deka vajon fehéredésig sütjük, majd egy kevés vizet aláöntve, egy húsleveskockával ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon, a levében időnként megforgatva félpuhára pároljuk.
Ekkor öntünk hozzá egy kiló megtisztított zöldborsót, és három csomó, már gömbölyű fejű újhagyma fehér részét. (A hagymákat egészben hagyjuk.) Fedő alatt tovább pároljuk a zöldborsós csirkét, és ha a hús is meg a borsó is megpuhult, megkóstoljuk, ha kell, kissé utánasózzuk. Végül kiskanálnyi cukorral ízesítjük, és közvetlenül tálalás előtt egy nagy csokor finomra vágott petrezselymet adunk hozzá.
Aki sűrűbben szereti, a végén egy kevés hideg vízzel elkevert kiskanálnyi finomliszttel vagy rizsliszttel még be is sűrítheti.
Tojással sült zöldborsó Hozzávalók 2 személyre: 20 dkg zöldborsó, 4 tojás, 4 ek. tejföl, só, petrezselyemzöld, vaj
Elkészítése:
A puhára párolt zöldborsót egy kivajazott tűzálló üvegedénybe tesszük. A tojásokat a tejföllel, sóval, finomra vágott zöldpetrezselyemmel elkeverjük és a zöldborsóra öntjük. Előmelegített sütőben a tojás dermedéséig sütjük.
,
Aszalt szilvás táska Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 15 dkg aszalt szilva, 1 kupica szilvapálinka vagy fahéj, búzacsíra, dió, tojás v. tojásfehérje
Elkészítése:
15 deka aszalt szilvát alaposan megmosunk, és egy éjszakán át hideg vízben áztatjuk. Másnap leszűrjük, és csak egy kevés áztatóvizet aláöntve puhára főzzük, majd lecsepegtetve kimagozzuk. Ezután a szilvákat egy tálba töltjük, és az egészet egy kupica szilvapálinkával meglocsoljuk. (Ha gyerekek is kapnak belőle, ne alkohollal öntözzük meg, inkább egy kevés őrölt fahéjat hintsünk rá.)
Egy csomag mirelit leveles vajas tésztát egy óráig szobahőmérsékleten állni hagyunk, majd jó vékonyra nyújtjuk, 6x6 centis négyzetekre vágjuk. Mindegyikre egy kevés búzacsírát szórunk, és közepükre 1-1 szilvaszemet ültetünk. A tészta négy csücskét összefogva táskákká hajtjuk, közepüket jól összenyomkodjuk, és egy sütőlemezre egymás mellé ültetjük. Egész tojással vagy tojásfehérjével megkenjük, és mindegyikre 1-1 diódarabot nyomunk. Alaposan előmelegített sütőbe toljuk, és erős lánggal szép pirosra sütjük. Sütés közben nem szabad a tüzet mérsékelni, mert akkor a tészta szétfolyik.
|