Gyümölcsfagylalt Hozzávalók 4 személyre: kb. 75 dkg gyümölcs (eper, málna, meggy, ribizli vagy barack), 25 dkg cukor, 5 dl víz (vagy 3 dl víz és 2 dl tejszín)
Elkészítése:
25 dkg cukrot 5 dl vízzel felfőzünk majd kihűtjük. Annyi gyümölcsöt pépesítünk, hogy 5 dl pépet kapjunk (kb. 75 dkg). Vízzel 1 literre kipótoljuk. Vigyázzunk, hogy az anyag az apadás következtében túl édes ne legyen, mert akkor nehezen fagy. Ha jól lehűtöttük, fagyasztható.
Készíthetjük a gyümölcsfagylaltokat tejszínnel is, úgy tartalmasabb. Ehhez fagyasztás előtt a teljesen lehűlt anyaghoz hozzákeverünk 2 dl tejszínt. Ilyenkor 2 dl vízzel kevesebbet teszünk a cukoroldathoz.
Cseresznyebefőtt nagymama módra Hozzávalók: cseresznye, kristálycukor, tartósítószer
Elkészítése:
A cseresznyét lecsumázzuk, megmossuk, és szitán kissé megszikkasztjuk. Befőttesüvegek aljára két evőkanál kristálycukrot szórunk, az üveget a gyümölccsel megtöltjük, a tetejére megint két evőkanálnyi cukor kerül. Az üvegeket háromnegyedéig vízzel megtöltjük, csipetnyi tartósítószert szórunk rá, lekötjük, és egy nagy fazékba, vízfürdőbe állítjuk. Ha celofánnal kötöttük le, az üvegekre vizes ruhát borítunk, majd a nagy fazekat a tűzre tesszük: a forrástól számítva öt percig gőzöljük. A vízfürdőben hagyjuk kihűlni, csak másnap vesszük ki, mossuk meg a külsejét, és rakjuk a helyére.
Burgonyás hot-dog Hozzávalók: burgonya, virsli, mustár, ketchup, só, olaj
Elkészítése:
Személyenként 2 db nagyobb burgonyát héjában majdnem puhára főzünk. Meghámozzuk és akkorára kifúrjuk, hogy egy fél pár virsli beleférjen. Sózzuk az üreget és óvatosan belehelyezzük a virslit. Bő, forró olajban megsütjük. Mustárral, ketchuppal tálaljuk.
,
Rakott pecsenye Hozzávalók 4 személyre: 8 szelet sertéskaraj, burgonya, 20 dkg gomba, só, őrölt bors, olaj (vaj)
Elkészítése:
8 szelet kicsontozott sertésbordát kiverünk, megsózzuk, megborsozzuk, és 1 evőkanálnyi olajon vagy kevés vajon mindkét felüket ropogósra kisütjük. Közben egy másik edényben bő olajban ropogósra sütünk hasábburgonyát, és a zsiradéktól lecsepegtetve, tűzálló tál aljára öntjük.
20 deka cikkekre vágott gombát kevés olajon vagy vajon, sóval, borssal ízesítve puhára párolunk, levével együtt a burgonya közé keverjük, és az egészet kissé megsózzuk. A kisütött húst a tetejére fektetjük, a visszamaradt húslevet kevés vízzel összeforraljuk, és az egészet ezzel a mártással leöntjük. A tál tetejét alufóliával alaposan lefedjük, és az egészet a sütőben átsütjük. Sütés közben a burgonya megpuhul, de a hústól és a gombától különlegesen jó ízt kap. (Még finomabb, ha kevés kockára vágott pirított májat is keverünk a burgonya közé.)
Gyors lekváros omlett Hozzávalók 4 személyre: 12 tojás, 16 dkg porcukor, 12 dkg liszt, vaj, liszt, lekvár
Elkészítése:
Személyenként 3 tojást számítunk. Ahány tojássárgáját használunk, annyiszor 4 dkg porcukorral kikeverjük, és a fehérjéket kemény habbá verjük. Óvatosan, hogy a hab ne törjön össze, elvegyítjük a kikevert tojássárgákkal, és hozzákeverünk személyenként 3 dkg lisztet is. Egy serpenyőt vajjal kikenünk, vékonyan meglisztezzük, majd belehelyezzük a tésztát. Középmeleg sütőben kb. 6-8 percig sütjük.
Amíg a tészta a sütőben van, lekvárt melegítünk. A készre sült tésztát tálra borítjuk, hosszában kettévágjuk. Az egyik lapot megkenjük a krémszerűvé vált lekvárral, a másik lapot ráhelyezzük. Porcukorral meghintjük és melegen tálaljuk. Lekvár helyett csokoládékrémmel is tölthetjük.
Kántorné csirkéje Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg-os csirke, 5 dkg vaj, 1 tojás, 10 dkg sajt, 1-1 csomó leveszöldség és újhagyma, cérnametélt, só, szerecsendió, grillfűszer, olaj, vaj
Elkészítése:
Sós vízben, amelybe mokkáskanálnyi olajat is öntöttünk, kifőzünk egy maréknyi cérnametéltet, majd leszűrjük, forró vízzel leöblítjük, alaposan lecsepegtetjük.
Öt deka vajon megpirítjuk a csirke nagyon apróra vágott máját, a tűzről levéve, beleforgatjuk a kifőtt metéltet, és egy nyers tojással meg 10 deka reszelt sajttal keverjük össze. Csipetnyi reszelt szerecsendióval ízesítjük, és egy nagy, legalább másfél kilós csirke hasüregébe töltjük. A nyílást hústűvel vagy fogpiszkálóval összetűzzük, és a szárnyast kívülről sóval vagy grillfűszerrel meg vajjal bedörzsöljük.
Egy tűzálló tálat kiolajozunk, egy csomó megtisztított, karikákra vágott leveszöldséggel meg egy csomó szintén felszeletelt újhagymával alapozzuk, és a csirkét ráfektetjük. A zöldséget megsózzuk, és a tálat alufóliával letakarva, a sütőben kis lángon puhára pároljuk. Félidőben megnézzük, és ha a saját levét elfőné, egy kevés, vizet öntünk alá.
Amikor a hús megpuhult, a fedőt vagy fóliát levesszük róla, és ropogósra sütjük a szárnyast. Végül a pecsenyét deszkára téve felszeleteljük, a tölteléket köré rakjuk, és a levét összeturmixolva öntjük rá.
Diadal rostélyos Hozzávalók: marharostélyos, szalonna, vöröshagyma, só, őrölt bors, babérlevél, mustár, olaj
Elkészítése:
Kicsontozott rostélyosokat jól kiverünk. Sóval, törött borssal, mustárral és olajjal ízesítjük. A hússzeletek mindkét oldalához egy-egy babérlevelet erősítünk.
Egy kisebb fej reszelt vöröshagymát megfonnyasztunk kis kockákra vágott és kisütött szalonna zsírjában, majd ráhelyezzük a húsokat és kb. 15 perc alatt puhára sütjük. Ízlés szerint karikára vágott sárgarépával is párolhatjuk együtt.
Hagymás csirkemáj hidegen Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csirkemáj, 3 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt bors, só, pirospaprika, 3 ek. zsír
Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát és áttört fokhagymát üvegesre pirítjuk. A májat (ha van rajta) az epétől és az inaktól szabadítsuk meg és mossuk meg. A májakat forró hagymás zsírba tesszük, és mindkét oldalukat átsütjük. Ha puhák, levesszük a tűzről, sózzuk, paprikázzuk, borsozzuk.
Egy tálon felhalmozzuk a májakat, közéjük szórjuk a hagymát, végül a meleg zsírral leöntjük. Hűtőszekrénybe tesszük, majd kenyérre kenve fogyasztjuk.
Madártej Hozzávalók 2 személyre: 5 dl tej, 10 dkg + 3 kk. porcukor, 1/2 vaníliarúd, 3 tojás, vaníliás cukor
Elkészítése:
Fél liter tejet 3 kávéskanál porcukorral, 1/2 vaníliarúddal tűzre teszünk. Három tojásfehérjét kemény habbá verünk, és elkeverjük kevés vaníliás cukorral. A habból evőkanállal galuskákat szaggatunk és a forró tejben kifőzzük. Ha egyik fele megfőtt, akkor megfordítjuk, majd kb. 2 perc múlva szűrőbe szedjük.
Ezután 3 tojássárgáját 10 dkg porcukorral habosra keverünk, majd állandó keverés mellett, lassan felengedjük a forró tej 1/4 részével. Utána, még mindig állandó keverés mellett, a tej nagyobb részéhez öntjük, és forrásig tovább keverjük. Levesszük a tűzről, tovább keverjük, míg langyosra hűl. Átszűrjük, tálba vagy csészébe töltjük, és a tetejére helyezzük a habgaluskákat, amelyeket mazsolával vagy hosszúkásra vágott mandulával díszíthetünk.
Gombás-lecsós csirkecombok Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy csirkecomb, 20 dkg gomba, 2 zsemle, 2 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 1 paradicsom, só, őrölt bors, tej
Elkészítése:
Apró kockákra vágunk, kiolvasztunk öt deka füstölt szalonnát, megpirítunk rajta egy kis fej, szintén felaprított vöröshagymát, és hozzáadunk három zöldpaprikát meg egy paradicsomot szintén feldarabolva, mintha lecsót készítenénk. Egy kissé megsózva puhára pároljuk, majd belerakunk 20 deka felszeletelt gombát, és ezzel 2-3 percig együtt sütjük. A tűzről levéve összedolgozzuk két tejben áztatott, kinyomkodott, összemorzsolt zsemlével, két nyers tojással, megborsozzuk, és ha kell, utánasózzuk.
Négy nagy csirkecomb bőrét ujjunkkal fellazítjuk, és annyi tölteléket teszünk alá, amennyi csak belefér. A megtöltött combokat tűzálló tálra vagy zománcozott tepsire egymás mellé fektetjük, közé halmozva a maradék tölteléket. Fóliával letakarva, a sütőben 10 percig nagy lángon, majd takarékon még 50 percig sütjük, végül a fóliát lebontva róla, megpirítjuk a tetejét.
|