Karamellfagylalt Hozzávalók 4 személyre: 1 l tej, 20 dkg cukor, 4 tojás
Elkészítése:
10 dkg cukrot karamellizálunk, a tej egy részével feloldjuk, majd a többi tejet is hozzáöntjük.
4 egész tojást 10 dkg cukorral elkeverünk, hozzáöntjük a forró karamellás tejet, és folytonos keverés közben addig főzzük, míg sűrűsödni kezd. Majd teljesen lehűtjük és fagyasztjuk.
Meggybefőtt Hozzávalók: 4 kg meggy, 1 kg cukor, 1 l víz, 3 kk. tartósítószer, rum vagy alkohol
Elkészítése:
Négy kiló meggyre számítva egy liter vizet egy kiló cukorral meg három kiskanál tartósítószerrel felforralunk, és a lecsumázott, megmosott meggyet félkilónként a lobogva forró szirupba vetjük. Csak addig hagyjuk benne, amíg gyöngyözni nem kezd, akkor szűrőkanállal üvegekbe átszedjük. Ha már az összes meggyet kifőztük, a szirupot a gyümölcsre öntjük, és hagyjuk kihűlni.
Végül a tetejére rumot vagy tiszta alkoholt öntünk: kétliteres üvegbe 1-1 evőkanállal. Nagy üvegekben is elrakhatjuk, mert kibontva sem romlik meg.
Burgonyás ponty parasztosan Hozzávalók: ponty, füstölt szalonna, burgonya, vöröshagyma, paradicsompüré, só, őrölt bors, petrezselyemzöld, olaj, zsír
Elkészítése:
A halszeleteket gyengén besózzuk, a füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk és kisütjük. A lecsepegtetett halszeleteket kevés zsiradékban elősütjük.
Kivesszük a halszeleteket, és a zsírjában finomra vágott vöröshagymát pirítunk. Rátesszük a paradicsompürét és kevés vízzel felengedjük.
A héjában főtt burgonyát kockákra vágjuk, zsírban megpirítjuk, elkeverjük a szalonnakockákkal és a hagymás paradicsomlével, sóval, törött borssal fűszerezzük.
A halszeleteket tűzálló tálba tesszük, ráöntjük a hagymás-szalonnás-burgonyás keveréket, petrezselyemzölddel megszórjuk és lefedve sütőben kb. 10 percig sütjük.
Töltött főtt tyúk Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy tyúk, 2 zsemle, 2 tojás, 3 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1-1 kis darab zeller, karalábé és kelkáposzta, vöröshagyma, só, őrölt bors, egész bors, köménymag, babérlevél, 1 mk. majoranna, 1 cs. petrezselyemzöld, 1 ek. olaj, 1 kk. paradicsompüré
Elkészítése:
Egy szép nagy tyúkot megtisztítunk, kívül megsózzuk. Egy evőkanálnyi olajon megpirítunk egy kevés apróra vágott vöröshagymát, belekaparjuk a tyúk máját, hozzáadunk 2 tejben megáztatott, kifacsart és összemorzsolt zsemlét, 2 tojást, és sóval, borssal, mokkakanálnyi majorannával meg egy csokor petrezselyemzölddel ízesítjük. Megtöltjük a tyúk belsejét, a nyílást hústűvel szorosan összetűzzük.
3 szál sárgarépát 2 szál petrezselyemgyökérrel, egy-egy kis darabka karalábéval, zellerrel, kelkáposztával és a tyúk aprólékjával 3 liter vízben feltesszük főni. Szemes borssal, kevés köménymaggal, egy fej vöröshagymával, körömnyi babérlevéllel, kiskanálnyi paradicsompürével (vagy friss paradicsommal, paprikával) ízesítjük, és ha forr, óvatosan belehelyezzük a megtöltött tyúkot. Lassú tűzön jó puhára megfőzzük, majd felszeleteljük, és tálra téve körülrakjuk a szintén felszeletelt töltelékkel meg a kifőtt zöldségekkel.
Savanykás (uborka- vagy meggy-) mártás, esetleg ecetes torma illik hozzá.
Csokoládégolyós tejszínes torta Hozzávalók egy 26 cm-es kapcsos tortaformához: 1 előkészített, tetszés szerinti csokoládés ropogós tortalap; a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 4 dl tejszín, 2 tasak habfixáló, 2 tasak vaníliás cukor, 2 tasak csokigolyó, néhány citromfűlevél
Elkészítése:
Felaprítjuk a csokoládét. Megmelegítjük a tejszínt, és feloldjuk benne a csokoládét. A csokis tejszínt 12 órára hűtőbe tesszük, majd a habfixálóval és a vaníliás cukorral kemény habbá verjük (trüffelt készítünk). 12 csokigolyót félreteszünk a díszítéshez. A többi golyót a krémhez keverjük.
A csokis alapot megkenjük a csokis krémmel, és szépen elrendezzük rajta a csokigolyókat. Citromfűlevelekkel díszítjük.
Csokoládés tojáshab Hozzávalók: 10 dkg porcukor, 5 dkg liszt, 5 dkg étcsokoládé 3 tojásfehérje, vaj
Elkészítése:
10 dkg porcukrot, 5 dkg lisztet és 5 dkg reszelt étcsokoládét összekeverünk. 3 tojás fehérjét kemény habbá verjük, elvegyítjük liszttel, az előkészített kivajazott tepsibe öntjük, és sütőben lassan megsütjük. Ha kihűlt, bevonhatjuk csokoládémázzal.
Svájci almafánk Hozzávalók: 20 dkg rétesliszt, 15 dkg finomliszt, 2 tojássárgája, 4 db alma, 1 ek. rum, 1 citrom leve, 1 kk. porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 3 dkg élesztő, 5 dkg vaj, tej, cukor, só, olaj, fahéjas porcukor
Elkészítése:
Három deka élesztőt egy kevés langyos, cukros tejben megfuttatunk, majd 20 deka rétesliszttel, 15 deka finomliszttel, két tojássárgájával, egy evőkanál rummal, egy citrom levével, kiskanálnyi porcukorral, egy csomag vaníliás cukorral, meg annyi langyos tejjel do1gozzuk össze, hogy lágy kelt tésztát kapjunk. Csipetnyi sót meg öt deka olvasztott vajat is beledagasztunk, és letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Végül megtisztítunk, a reszelő durva fokán lereszelünk négy nagy almát, és a megkelt tésztába keverjük. Bőven olajat forrósítunk, és az olajba mártott evőkanállal nagy galuskákat szaggatunk bele a tésztából. Mindkét felüket szép pirosra sütjük, alaposan lecsepegtetjük, és vaníliás vagy fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.
,
Napóleon rostélyos Hozzávalók 2 személyre: marharostélyos, 1 dl tejszín, 1/2 dl konyak, mustár, őrölt bors, olaj, vaj
Elkészítése:
Rostélyos szeleteket néhány napig mustáros, olajos pácban érlelünk, majd jól kiverjük, borssal meghintünk, serpenyőben, vajon jól átsütünk, és félretesszük.
A serpenyőbe 1 dl tejszínt és 1/2 dl konyakot öntünk, átforraljuk és tálaláskor megöntözzük vele a húst. Köretként burgonyaropogóst adunk mellé.
Nyers céklasaláta Hozzávalók 4 személyre: 1 kg cékla, 1 kisebb torma, ecet, só, köménymag, cukor
Elkészítése:
A céklát meghámozzuk, megmossuk és káposztareszelőn átgyaluljuk.
Közben a köménymagot és a megtisztított, felszeletelt tormát 5 dl vízben 10 percig forraljuk. Ha kihűlt, leszűrjük, a céklára öntjük, és sóval, ecettel, cukorral ízesítjük. Egy napig hagyjuk állni.
Lezárt befőttesüvegben hűtőben 8-10 napig eltartható.
,
Lazac steak snidlinges joghurtöntettel Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet Trawlic lazac, 2 doboz Milbona natúr joghurt, 1 csokor snidling, 1 csokor újhagyma, 1 csomag ruccola, Castello só
Elkészítése:
A joghurtot összekeverjük az apróra vágott snidlinggel, az újhagymával, és ízlés szerint sóval ízesítjük.
A megsózott lazacot teflon serpenyőbe helyezzük és mindkét oldalán addig sütjük, amíg szép színe nem lesz.
A salátát összekeverjük a szeletelt újhagymával és tányérra tesszük. A kész lazacot ráhelyezzük és az egész kompozíciót megöntözzük joghurttal.
(Gianni receptje)
|