Struccpörkölt tojásrántottával (Pákó, Vacsoracsata)
Hozzávalók: 1 kg strucchús, 2 db sűrített paradicsom konzerv, 8 db vöröshagyma, 2 db paradicsom, 2 ek. pirospaprika, 1 db strucctojás
Elkészítési mód:
A hagymát felkockázzuk és üvegesre pirítjuk egy kevés olajon. Azután a húst is 5 percig nagy lángon megpirítjuk, közben beletesszük a paradicsomot, a paradicsomkonzervet, végül a pirospaprikát és összekeverjük.
Annyi vizet adunk hozzá, ami épp ellepi, hogy legyen miben megfőnie, aztán pedig néha kevergessük meg és közben kóstoljuk meg a húst, hogy puha-e már. Körülbelül 50 perc alatt fő meg a strucchús.
Ha elkészült, kiszedjük egy tálba és elkészítjük mellé a strucctojásból a tojásrántottát, azután pedig feltálaljuk.
Báránypiláf A kockára vágott bárányhúsból pörköltet készítünk. Amikor a hús félpuha, hozzáadunk 1 fej szétnyomott fokhagymát és 1 doboz paradicsompürét. Sózzuk, belekeverjük a személyenként 5 dkg megmosott rizst, és fél csomag finomra vágott zöldpetrezselymet.
Borsozzuk, néhány percig pároljuk, majd felengedjük kb. fél liter vízzel. Ezután meleg sütőben kb. 30 percig pároljuk.
Reszelt sajttal és finomra vágott petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.
,
Banános, őszibarackos gyümölcsleves Hozzávalók 4 személyre: 3 db banán, 3 db őszibarack, 2 dl tejszín, 1 db tojássárgája, 1-2 ek. liszt, ízlés szerint kristálycukor, ízlés szerint citromlé, fél reszelt citromhéj, 1 tk. fahéj, ízlés szerint szegfűbors, 8-10 db szegfűszeg, 1 dl jaffa szörp
Elkészítése:
A gyümölcsöket megtisztítjuk, meghámozzuk és kis darabokra vágjuk.
Forrásban lévő 1 liter vízbe 4-5 evőkanál kristálycukrot teszünk, beleteszünk pár fahéjdarabot, szegfűszeget, szegfűborsot, a jaffa szörpöt és egy citrom lereszelt héját. Ezután a forrásban levő vízbe beletesszük a banánt és a barackot, majd újraforraljuk. Egy-két perc főzés után félretesszük.
A tejszínben kikeverjük a tojássárgáját 1-2 evőkanál liszttel. Ezután a lehűlt levesből kanállal 2 decit apránként hozzámerünk, közben folyamatosan keverjük, nehogy megcsomósodjon. Langyosan vagy lehűtve tálaljuk.
Tortellini saláta Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg tortellini, só, 4 paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál fehérborecet, fehér bors, csipet cukor, 1-1 kávéskanál szárított kakukkfű és oregánó, 4 evőkanál olívaolaj, 10 dkg fekete olajbogyó, 10 dkg reszelt parmezán
Elkészítése:
A tortellinit forrásban levő sós vízben 16 percig főzzük. Közben a megmosott paradicsomokat gerezdekre vágjuk.
Az ecetet, sót, borsot, cukrot és a fűszereket összekeverjük, beletesszük a zúzott fokhagymát és hozzákeverjük az olajat.
A tortellinit leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és alaposan lecsepegtetjük. Elkeverjük a paradicsommal, olívával és reszelt parmezánnal. Ráöntjük a mártást, és jól összekeverjük. Reszelt parmezánnal és friss majoránnával megszórva tálaljuk.
Sárgarépafelfújt Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes szál sárgarépa, 5 dkg vaj, 1 dl tej, 3 ek. zsemlemorzsa, 2 tojás, só, bors, reszelt sajt
Elkészítése:
A sárgarépát lereszeljük és a vajon, megsózva, 1 deci vízzel puhára pároljuk.
Hozzáöntjük a tejet, megforrósítjuk, és belekeverjük a zsemlemorzsát. Hűlni hagyjuk, ezalatt a morzsa megduzzad.
Hozzáadjuk a tojássárgáját és a kemény habbá vert fehérjét.
Borssal, 1 púpozott evőkanálnyi reszelt sajttal ízesítjük, kizsírozott tűzálló tálba öntjük, és tetejét meghintjük reszelt sajttal.
Forró sütőbe egy tepsibe ujjnyi magasan vizet öntünk, és ha a víz meglangyosodott, beleállítjuk a tűzálló tálat. A felfújtat kb. 40 percig sütjük a gőzben.
Mandulás gesztenyebonbon Hozzávalók 4 személyre: 500 g gesztenye, 150 g tejcsokoládé, 100 g hámozott mandula, 50 g vaj, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál rum (vagy bármilyen más likőr, ízlés szerint)
Hámozd meg a gesztenyét, főzd puhára kissé sós vízben (kb. 50 perc), szedd le a gyümölcsöt borító hártyát, és egy szitán törd át.
Add hozzá a reszelt csokoládét, a szobahőmérsékletű vajat, a cukrot, a rumot (vagy likőrt) és dolgozd homogén masszává.
Ha összeállt, nedves kézzel formálj diónyi gömböket, majd forgasd meg a felaprított és száraz serpenyőben megpirított mandulában.
Tedd kis mignonpapírba, és tálalás előtt legalább két óráig tartsd hűtőszekrényben.
Mandulás tejleves Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg mandula, 1 l tej, 5 dkg porcukor, 1 tojássárgája, só
Elkészítése:
10 dkg forrázott, tisztított mandulát ledarálunk. 5 dkg porcukorral, 1 tojássárgájával és kb. 1 dl tejjel összedolgozzuk.
Ezután kb. 9 dl tejet csipetnyi sóval felforralunk, és lassan, állandó keverés mellett a krémes anyaghoz adjuk, majd szintén állandó keverés mellett 3-4 percig gyenge lángon főzzük.
,
Kinder-szelet Hozzávalók a tésztához: 2 tojás, 2 ek. kakaó, 2 ek. méz, 5 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 35 dkg liszt, 1 kk. szódabikarbóna; a krémhez: 3 tasak tejszín ízű pudingpor, 3 dl tejföl, 1 ek. liszt, 7 dl tej, 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor; a mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 ek. vaj
Elkészítése:
A tojást, a kakaót, a mézet, a vajat és a porcukrot gőz fölött összekeverjük. Ha langyosra hűlt, belekeverjük a liszttel elkevert szódabikarbónát. Jól összedolgozzuk, majd két lapot sütünk belőle.
A vajat kikeverjük a porcukorral. A pudingport összekeverjük a liszttel, a tejföllel és a tejjel, majd sűrűre főzzük. Állandó keverés mellett kihűtjük, majd összekeverjük a vajkrémmel. Az alsó lapot megkenjük a krémmel, rátesszük a másik lapot.
A mázhoz a csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, majd beletesszük a vajat. Kicsit kihűtjük, majd bevonjuk vele a sütemény tetejét.
Kókuszgolyó (Pákó, Vacsoracsata)
Hozzávalók: 50 dkg háztartási keksz, 10 dkg vaj, 2 evőkanál kakaó, 20 dkg porcukor, 1 mokkáskanálnyi rumaroma, 1 csomag kókuszreszelék, 1 üveg meggybefőtt
Elkészítési mód:
A kekszet ledaráljuk, összekeverjük cukorral, kakaóval és szobahőmérsékletű vajjal. A meggybefőtt rumaromával ízesített levéből annyit teszünk hozzá, hogy formálható legyen.
Nedves kézzel golyókat készítünk belőle, és egyenként megforgatjuk a kókuszreszelékben. Fóliával letakarva hűtőszekrénybe tesszük, míg megkeményedik.
Túrófánk Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 2 db tojás, 2 evőkanál cukor, fél tasak vaníliás cukor, 10 dkg liszt, 1 mokkáskanál sütőpor, olaj, só
Elkészítése:
A túrót villával összetörjük, majd a felvert tojásokat hozzákeverjük. Cukorral, vaníliás cukorral és csipet sóval ízesítjük.
A lisztben elkeverjük a sütőport, majd a tojásos túróval összedolgozzuk.
Felhevített olajba evőkanállal adagoljuk a masszát, és mindkét oldalát megsütjük. Vaníliás porcukorral megszórva tálaljuk.
|