Tormakrémmel töltött tojás Hozzávalók 8 személyre: 8 db tojás, 20 dkg tejszínes krémsajt, 4 evőkanál, ecetes torma, 1 közepes alma, só, őrölt bors
Elkészítése:
A tojásokat keményre főzzük, hideg vízben lehűtjük, meghámozzuk és kettévágjuk.
A tojások sárgáját kiemeljük, villával összetörjük, majd a krémsajttal és az ecetes tormával simára keverjük. Sóval, őrölt borssal ízesítjük, végül hozzáadjuk a meghámozott és finomra reszelt almát.
A finom tormakrémet a fél tojásfehérjékbe halmozzuk, majd az így megtöltött tojásokat franciasalátára állítjuk, és behűtve kínáljuk.
,
Francia sütőtök Hozzávalók 4 személyre: 1 db kb. 1-1,5 kg-os sütőtök (hosszúkás), 2 evőkanál méz, 1 diónyi vaj, 3 csipet frissen őrölt szerecsendió, 1 csipet tengeri só
Elkészítése:
A sütőtököt megmossuk, hosszában kettévágjuk és a magját eltávolítjuk. Egyforma nagyságú darabokra vágjuk.
A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a mézet és a fűszereket (só, szerecsendió).
A tepsibe a sütőtök alá öntünk egy kis vizet és 180 C-fokra előmelegített sütőbe rakjuk.
A tököt kb. 15 percenként megkenjük a mézes vajjal és ezt addig ismételjük, amíg a sütőtök meg nem puhul.
Ezután a sütőt maximumra kapcsoljuk, és ha tehetjük, csak felső sütést alkalmazva rákaramellizáljuk a mézet.
Melegen tálaljuk és a maradék mézes vajat rálocsoljuk a tökre.
,
Mexikói csokitorta Hozzávalók: 40 dkg félédes tortabevonó, 3 dl tejszín, 2 mangó, 2 dkg csokis keksz, 8 dkg vaj, 3 evőkanál tequila
30 dkg tortabevonót apróra törünk és felolvasztjuk a forró tejszínben. 6 órán keresztül hűtjük.
A kekszet összemorzsoljuk, s összegyúrjuk a megolvasztott vajjal. A masszát sütőpapírral bélelt kapcsos formába töltjük és hűtőbe tesszük.
A mangót meghámozzuk, és húsát vékony szeletekben levágjuk a magról. A szeletek kétharmadával beborítjuk a kekszes alapot.
A csokis tejszínt habbá verjük és belekeverjük a tequilát. A habot elsimítjuk a gyümölcsön, 2 órát hűtjük.
A maradék bevonót megolvasztjuk, lapos tányérra simítjuk, és a hűtőbe tesszük. Miután megszilárdult, egy spatulával forgácsokat kaparunk belőle.
A tortát a maradék mangószeletekkel és a csokiforgácsokkal díszítjük.
, ,
Madártej (Delhusa Gjon, Vacsoracsata)
Hozzávalók: 1,5 liter tej, 6 tojás, 15 dkg cukor, liszt, 1 db vaníliarúd, 1 csipetnyi só
A tojásfehérjékből - 5 dkg cukorral – verj kemény habot, a tej felét forrald fel, majd a habból egy evőkanállal szaggass bele nagy galuskákat. Lassú tűzön főzd, s ha félig már megszilárdult, óvatosan fordítsd át. Amikor kész, szedd ki, és tedd félre.
Ezután öntsd hozzá a tejhez a másik felét is, tegyél bele egy 2-3 darabra tört vaníliarudat, egy csipetnyi sót, majd forrald fel.
A tojások sárgáját dolgozd el a maradék cukorral és egy teáskanálnyi liszttel. Néhány kanálnyi tej hozzáadásával hígítsd fel ezt a keveréket, majd lassan csurgasd a tejbe. Kevergetve főzd, míg kissé be nem sűrűsödik. Akkor húzd félre (szedd ki belőle a vaníliát), hagyd kihűlni, majd tedd a tetejére a galuskákat, s a tálalásig jól hűtsd be.
Kakaókrémes fonott kalács Hozzávalók a tésztához: 70 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 3 tojássárgája, 4-5 dl tej, 6 dkg cukor, diónyi zsír vagy margarin; a krémhez: 25 dkg margarin, 3 tasak vaníliás cukor, 20 dkg porcukor, 3 púpos ek. kakaópor, 3 tojásfehérje
Elkészítése:
A krémhez habosra keverjük a margarint a cukorral, hozzáadjuk a kakaóport, végül könnyedén belekeverjük a tojásfehérjékből vert habot.
A tészta hozzávalóiból a szokásos módon kelt tésztát készítünk. Amikor megkelt, 6 cipóra osztjuk. Minden cipót külön-külön fél centi vékonyra nyújtunk, megkenjük a krémmel (a tészta szélén egy-egy centi maradjon tisztán, hogy ne folyjon ki a krém) és feltekerjük, majd 3-3-at összefonunk, mint a copfot. Egy mélyebb, kizsírozott tepsibe tesszük a két fonottast, és kb. 30 percnyi kelés után sütőben szép pirosra sütjük.
Sárgarépa-saláta
Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg alma, 25 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 1 citrom leve, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl, 1 kk. mustár, 1/4 cs. petrezselyemzöld, só, cukor, díszítéshez főtt tojás
Elkészítése:
Egy porcelán- vagy üvegedényben összekeverünk 2 evőkanál olajat és 1 citrom levét, majd hozzáadunk 1 tojássárgájával elkevert 1 dl tejfölt. Sózzuk, ízlés szerint cukrozzuk, 1 kávéskanál mustárral és 1/4 csomag finomra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük.
Ezután 10 dkg almát és 25 dkg sárgarépát reszelünk bele. Jól elkeverjük és 1 órára betesszük a hűtőbe.
Hasábokra vágott főtt tojással díszítve tálaljuk.
,
Burgonyaleves Hozzávalók 4 személyre: 1-2 ek. olaj, 2 l víz, 1 db vöröshagyma, ízlés szerint pirospaprika, ízlés szerint só, 1 csomag petrezselyem, 1 db paradicsom, 1 db zöldpaprika (nem erős), 1 kg burgonya, 1 doboz tejföl, 1-2 dl tej, 3 ek. liszt
Elkészítése:
Először a hagymát apró kockákra vágjuk vagy lereszeljük. A burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, majd szintén felkockázzuk (Egyforma méretűre!) A petrezselyemzöldet felaprózzuk.
Olajon megpirítjuk a hagymát, majd pirospaprikát szórunk bele, felöntjük vízzel és beletesszük a burgonyát. Ízlés szerint megsózzuk. Ezután beletesszük a paradicsomot és paprikát (bevagdosva) és megfőzzük.
Tejfölös vagy tejes habarást készítünk. A levest félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a tejet. A levessel (folyamatos keverés mellett) felhígítjuk a habarást, majd amikor elég híg, visszaöntjük a levesbe. Ezután a tetejére szórjuk a petrezselyemzöldet. Majd visszatesszük a tűzre és pár perc alatt készre főzzük.
Tormás hússalátával töltött cékla Hozzávalók 8 személyre: 8 db kicsi cékla, 25 dkg pulykasonka, 1-1 csokor petrezselyem és snidling, 2 evőkanál ecetes torma, 2 dl tejföl, 1 evőkanál cukor, só, őrölt bors
Elkészítése:
A céklákat alaposan megmossuk, majd puhára főzzük. Lehűtjük, a héját lehúzzuk. A céklák tetejéről egy szeletet levágunk, a belsejét karalábévájóval kivájjuk úgy, hogy kb. 1 cm vastag fala maradjon. (A céklaforgácsot például majonézes céklasaláta készítésére használjuk föl.)
A tejfölt az ecetes tormával elkeverjük, cukorral, sóval, őrölt borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk a fölaprított petrezselymet és snidlinget, valamint a gyufaszálnyi csíkokra vágott pulykasonkát. A tormás húsos tölteléket a kivájt céklába töltjük, a kalapokat ráillesztjük, és jót behűtve kínáljuk.
Sajtos spárgatorta Hozzávalók a tésztához: 15 dkg búzaliszt, 10 dkg margarin, 10 dkg reszelt edami sajt, csipetnyi só. Töltelékhez: 5 db tojás, 2 dl tej, 10 dkg reszelt edami sajt, 50 dkg zöldspárga, só, kevéske reszelt szerecsendió.
Tegyük a lisztet egy keverőtálba, vágjuk bele a hideg margarint, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot is. Ízesítsük csipetnyi sóval és morzsoljuk össze. Pár evőkanál hideg vízzel gyúrjuk tésztává, formázzunk belőle cipót és tegyük a hűtőbe fél órára.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagságúra, majd béleljünk ki vele egy húsz centi átmérőjű, margarinnal kikent és liszttel meghintett kerek peremes tortaformát. Ha nincs, kisebb méretű tepsit is használhatunk, de hagyjunk legalább két centiméter peremet neki, hogy a töltelék ne folyjon ki belőle.
Töltelékhez üssük a tojásokat egy tálba, öntsük hozzá a tejet és a reszelt sajtot. Kevéske őrölt szerecsendióval és sóval ízesítsük, majd keverjük jól össze. A spárgák fás végeit vágjuk le, többször mossuk meg hideg vízben. Forrásban lévő sós vízbe dobjuk, majd főzzük egy-két percig. Azonnal szedjük át hideg vízzel telt edénybe, várjunk vele, míg lehűl, majd csepegtessük le alaposan.
Töltsük a kibélelt sütőformába a sajtos keveréket, tetejére tegyük az előfőzött spárgákat, helyezzük előmelegített sütőbe, és 150-160 fokon süssük 30-35 percig.
Ha elkészült, vágjuk nagyobb darabokra, és friss ropogós salátalevelekkel tálaljuk.
Márványos morzsatorta Hozzávalók: 25 dkg (fagyasztott) málna, 15 dkg puha vaj, 30 dkg diabetikus omlós keksz, 36 g színtelen zselatin, 1 üveg diabetikus őszibarackbefőtt, 5 dl zsírszegény joghurt, 25 dkg félzsíros túró, 4-5 ek. citromlé, 1 tk. folyékony édesítőszer, 2 dl tejszín
Elkészítése:
A vajat összegyúrjuk a finomra tört keksszel. Sütőpapírral kibélelt formába nyomkodjuk, és hűtőszekrénybe tesszük.
18 gramm és 9 gramm zselatint külön-külön hideg vízbe beáztatunk.
Az őszibarackbefőttet lecsöpögtetjük, levét felfogjuk.
Rúdmixerrel a barackokat 4 evőkanál lével együtt pürésítjük, majd belevegyítjük a 9 gramm feloldott zselatint.
A joghurtot összekeverjük a túróval, a citromlével és az édesítőszerrel, végül hozzáadjuk a 18 gramm feloldott zselatint.
A dermedő krémbe forgatjuk a tejszínből vert kemény habot, a (felengedett) málnát, majd felét a tortalapra halmozzuk. Rásimítjuk a barackpürét, és ráhalmozzuk a maradék krémet.
Villával márványosra keverjük, és legalább 2 órára hűtőszekrénybe állítjuk.
,
|